MINK VAN MINK NINCS?

Tóth Jó­zsef

Mink van  Mink nincs

Va­la­hogy sem­mi sem akar össze­áll­ni mos­ta­ná­ban. Min­den­ki „más”, így azu­tán ide­gen­ként is­me­rünk egy­más­ra. Ide­ge­nek­nek meg se­hogy se megy együtt. Va­la­mi ki­ve­szett belölünk az el­múlt öt­ven év­ben, ami ko­ráb­ban össze­tar­tott. Ta­lán a kul­tú­ra az, ami a ré­gi­bõl se­hogy se aka­ró­dzik aka­ró­dzott át­men­ni ab­ba a ré­gi új­ba. Néz­zük hát kö­rül a kér­dést. Mi­vel a nép­rajz rög­zí­ti az ál­la­po­to­kat ko­ráb­bi ér­ték­ren­dünk sze­rint, a mai na­pot is­me­rem, hisz ér­zé­keny lé­lek­kel, ér­tel­mi­sé­gi az éle­tem, ön­ként adó­dik a két idõ­szak em­be­ré­nek össze­ha­son­lí­tá­sa.

A ré­geb­bi élet­for­Má­ról

A ré­szek lé­te­zé­se az egész okán ér­tel­mes. Tu­da­tá­ban volt en­nek a ma­gyar em­ber min­den idő­ben. Ami­kor éle­te pár­ját ke­res­te, az egész tra­dí­ció se­gí­tet­te eb­ben.

A nyelv­ben a ,,feleség’’ szó és a fér­fi (félfi) is pon­to­san rög­zí­ti a lé­te­zés alap­elem­ét a csa­lá­dot. Eb­ből a két fél­ből egy egész­nek kell len­ni, így áll be az egész­ség. Lét­fel­té­tel, hogy a ,,felek’’ össze­il­lők le­gye­nek. A pár­vá­lasz­tás, a ki­sze­me­lés már a gyer­mek­kor­ban meg­kez­dő­dött, já­ték köz­ben, ké­sőbb az ün­ne­pek­hez kö­tő­dő al­kal­mak­kor. A há­za­so­dók pon­to­san is­mer­ték egy­mást, mi­re dön­töt­tek a szak­rá­lis kö­tés fe­lől. Ez a kö­tés az egész élet­re szólt.

A le­gény­ava­tás, lány­ava­tás vi­dé­ken­ként vál­to­zó szo­kás. A kö­zös­ség nyil­vá­nos szer­tar­tás ke­re­té­ben ma­ga kö­zé fo­gad­ja a fel­nőtt fi­a­talt. A gyer­mek­ko­ri te­ge­ző­dést ilyen­kor vál­tot­ta fel a ma­gá­zás, ken­de­zés, bátyámozás.

Is­mer­ked­ni az is­ko­lá­ban le­he­tett, mun­ka köz­ben (ál­lat­őr­zés), es­ti mi­se utá­ni sé­tá­kon, ka­lá­ka­mun­kák al­kal­má­val (toll­fosz­tás, ku­ko­ri­ca­hán­tás), ven­dég­ség­ben, bá­lo­kon.

Meg­fi­gyel­ni, meg­is­mer­ni egy más ter­mé­sze­tét, is­mer­ni a sa­já­tot, el­dön­te­ni az élet­re szó­lót, amit csak ,,Ásó, ka­pa s a nagy­ha­rang” vá­laszt el.

A há­zas­ság­kö­tés­hez tar­to­zó szo­ká­sok szer­tar­tá­sok hi­e­del­mek szé­les ská­lá­ja mu­tat­ja, hogy ala­pos mér­le­ge­lés után kö­töt­tek há­zas­sá­got. A köz­ve­tí­tés, a lány­né­ző, lány­ké­rés, ház­tűz­né­ző, vá­lasz­adás, kéz­fo­gó, ki­hir­de­tés, je­gyes­ség és bú­csúz­ta­tók előz­ték meg a há­zas­sá­got.

Az es­kü­vő és a la­ko­da­lom ün­ne­pé­lyes­sé­ge a két csa­lád lel­ki, szel­le­mi meg­mé­ret­te­té­se alap­fel­té­tel volt. A nász­nagy­ok tisz­te a ce­re­mó­nia, a vő­fé­nye­ké a ven­dég­hí­vás, tré­fás évő­dés volt. Né­mely vi­dé­ken órá­kig tar­tott a meny­asszony ki­adá­sa, ta­lá­lós kér­dé­sek, ál­meny­asszony­ok so­ra, évő­dés a csa­lá­dok és a nász­nép kö­zött. A va­cso­ra, fek­te­tés, kon­tyo­lás, me­nyecs­ke­tánc, meny­asszony porkolás, kút­ra kis­érés, kár­lá­tó, mind a la­ko­da­lom ré­sze, és az egész kö­zös­ség vi­dám ün­ne­pe. Az ava­tás fel­vé­tel volt a val­lá­si gyü­le­ke­zet­be. Az új asszony és fér­je he­lyet ka­pott a csa­lá­di pad­ban.

A lá­nyok pár­tá­ban jár­tak, je­lez­ve sza­bad vol­tu­kat. A meny­asszony ko­szo­rú­ja a Min­den­ség­hez kö­tő­dést je­lez­te, a Te­rem­tő ál­dá­sát kér­te. Es­kü­vő után fő­kö­tő­je már a zárt­sá­got, a csa­lád­ba tar­to­zást je­lez­te. Jó­ér­zé­sű jel­le­mes em­ber már csak kel­lő tisz­te­let­tel kö­ze­lít­het­te.

A há­zas­élet­ben az asszo­nyok ke­mény, fel­vál­lalt kor­lá­tok közt él­tek. Új csa­lád­ba, új ház­ba köl­töz­tek. Pa­ran­csolt ne­ki az apó­sa, fér­je, fér­je idő­sebb test­vé­rei és anyó­sa.

A há­zas­ság­gal fel­vál­lal­ták a föld­be ve­tett mag sze­re­pét, amely fel­ál­doz­za ma­gát és a csí­ra táp­lá­ló­ja, új élet lét­re­ho­zó­ja lesz.

Tet­ték ezt írat­lan tör­vény sze­rint, ön­ként, öröm­mel, hogy a nem­zet­ség­nek, a nem­zet­nek mag­ja ne vesszen. Ide má­so­lom a meny­asszony bú­csú­ját, temp­lom­ba in­du­lás­kor, a szá­zad­for­du­ló ko­ri Ma­gyar Al­föl­di Vőfénykönyvből:

„Öröm­mel vir­radt fel re­ám e szép reg­gel,
Kedv­vel üd­vö­zöl­tem ár­tat­lan szí­vem­mel,
De most a keb­le­met szo­ron­gás fog­ja el,
Mert a há­zas­élet út­já­ra lé­pek fel.
Hosszú az én utam, amely­re in­du­lok,
Azért, jó Is­te­nem, te­hoz­zád for­du­lok,
Tő­led buz­gó szív­vel ke­gyel­met es­dek­lek,
Mert ál­dást és bé­két, csak tő­led nyer­he­tek.
Kér­lek, hogy el ne hagyj, e ne­héz sor­som­ban,
Szent fi­ad­dal együtt, állj mel­let­tem nyom­ban,
Mert ma vál­to­zik meg éle­tem­nek út­ja,
Vagy hol­tig öröm­re, vagy örö­kös bú­ra.
Ezért, én Is­te­nem ne hagyj el, légy ve­lem,
Bo­csásd meg­el­le­ned el­kö­ve­tett vét­kem,
Add hogy bol­dog le­gyen az én pá­ros él­tem,
Min­den ös­vé­nye­men te légy a ve­zé­rem.
Szí­vem­ből sze­re­tett édes jó szü­lé­im,
És kik je­len vagy­tok, ro­ko­nim, test­vé­rim,

Kí­sér­je­tek ti is az Is­ten há­zá­ba,
A Min­den­ha­tó­nak szen­telt temp­lo­má­ba,
S kér­jé­tek az Is­tent ér­tem imád­koz­va,
Bő ál­dá­sát ad­ja szent há­zas­sá­gom­ra.
In­dul­junk el a Szent­há­rom­ság ne­vé­ben,
E ne­héz uta­mon ve­zé­rel­jen Is­ten!”

A há­zas­ság egy élet­re szólt. Há­zas­ság­tö­rés rit­kán for­dult elő, a há­zas­ság fel­bon­tá­sa még rit­káb­ban. A há­zas­ság fel­vál­lalt kö­te­les­ség. A há­zas­ság­tö­rést a kö­zös­ség nem to­le­rál­ta, csak igen rit­ka ese­tek­ben, ha an­nak ala­pos okai vol­tak.

Ház­épí­tés­re ak­kor vál­lal­koz­tak, ha az együtt élő csa­lád ki­nőt­te a csa­lád­fő haj­lé­kát. Ha le­he­tett azon a tel­ken, eset­leg egy szo­bát tol­dot­tak a ré­gi ház­hoz. A mun­kát – ka­lá­ká­ban – a ro­kon­ság vé­gez­te el.  Épí­tő­ál­do­zat gya­nánt pénzt, to­jást, ma­go­kat he­lyez­tek az alap­ba. Az ál­do­zat szük­sé­ges­sé­gé­nek hi­tét őr­zi a Kőmíves Ke­le­men c. bal­la­da is. A ré­gi há­za­kat aj­tó­val dél­nek vagy ke­let­nek tá­jol­ták. A tisz­ta­szo­ba dél­re vagy ke­let­re nyi­tot­ta ab­la­kát. Az észa­ki il­let­ve nyu­ga­ti szo­ba az asszo­nyok szo­bá­ja volt.

Az asz­tal­főn a csa­lád­fő ült, ve­le szem­ben a fe­le­sé­ge, jobb­ján a fér­fi­ak, bal­ján a nők. A temp­lo­mi ülés­rend is ilyen volt.  A gye­re­kek a ke­men­ce sut­ban et­tek.

A ház­ban a fő hely a kony­ha volt. A kony­há­ban a tűz-hely, a tűz tisz­te­le­té­nek ol­tá­ra.

A tűz­zel az Ős volt je­len. ,,Tűzbe dob­ták az el­ső far­san­gi fán­kot, a ke­nyér­tész­ta egy kis da­rab­ját, ami fő­zés-sü­tés köz­ben az edény­ből ki­pat­tant, ki­esett; a tű­zé volt egy-egy fa­lat a la­ko­mák min­den fo­gá­sá­ból, s ha a tűz na­gyon mor­gott, lisz­tet hin­tet­tek be­le, né­hol meg is itat­ták a tü­zet: be­gyúj­tás előtt mu­ta­tó és kö­zép­ső uj­juk­kal ke­reszt alak­ban vi­zet ve­tet­tek rá.” A tra­di­ci­o­ná­lis la­kás­bel­sőt a csa­lá­di tűz­hely szer­ve­zi. ,,Mindennapi ke­nye­rünk…” el­ké­szí­té­si he­lye. Ez a meg­szen­telt­ség ke­rül át a tisz­ta­szo­bá­ba, ami tra­di­ci­o­ná­li­san nem la­kó­tér. Az ün­ne­pé­lyes csa­lá­di ese­mé­nyek he­lye. Ma tar­tal­mi­lag ki­ürül­ve ,,státusszimbólum”. Ere­de­ti for­má­já­ban vi­szont há­zi szen­tély, ol­tár­ral, aho­va bár­ki vissza­hú­zód­hat imád­koz­ni, sze­mé­lyes ügye­it ren­dez­ni a Jó Is­ten­nel. A ke­men­cék ré­gibb el­he­lye­zé­se és for­má­ja össze­rí­mel a ru­há­zat bi­zo­nyos ele­me­i­nek for­má­já­val. A la­kó­tér el­ne­ve­zé­sé­nek haj­lék for­má­ja a jurtot idé­zi, a le­ásott, kö­zép­re össze­haj­lí­tott fák for­má­ját. Ugyan­ezt idé­zi a bú­bos ke­men­ce for­má­ja, és a su­báé, a le­eresz­tett ha­jé és a szok­nyáé is. A tűz­gyúj­tás­nak til­tott nap­jai is vol­tak. Nagy­szom­ba­ton tü­zet szen­tel­tek.  Lágy, ked­ves, gyen­géd, em­be­ri.

A la­kó­ház ná­lunk tra­di­ci­o­ná­li­san a csa­lá­dé. Ha a csa­lád­tag szán­dé­ka az el­kü­lö­nü­lés ide­ig­le­ne­sen, el­hú­zó­dik egy nyu­godt hely­re. A kert­be a pa­tak­part­ra, er­dő­szél­re, a mé­hes­be. A la­kó­ház­ban ott­hon van az em­ber. Olya­nok közt, akik sze­re­tik és óv­ják és aki­ket ma­ga is  sze­ret és óv. A ki­ta­ga­dás sza­vunk en­nek a kö­zös­ség­nek a meg­szű­né­se, ki­re­ke­dés a csa­lá­di kö­zös­ség­ből. Min­dig va­la­mi mo­rá­lis vét­ség okán. Min­dig ak­kor, ha az Igaz­ság sé­rül. Ma­gyar em­ber csak tisz­ta mo­ra­li­tá­sú jel­le­mes, Is­tent tisz­te­lő em­ber­rel vál­lalt kö­zös­sé­get. Is­ten­te­len­nel nem. Ezt a hi­bát­lan ma­ga­tar­tás­for­mát őr­zi mind­má­ig ez a fo­ga­lom.

Nem­ze­ti írás­be­li­sé­gün­ket – sa­ját be­tű­i­vel – saj­nos ki­pusz­tí­tot­ták Szent Ist­ván alatt. Be­tű­kész­le­tünk har­minc­egy da­rab­ból állt, ennyi ro­vás­je­lünk volt. Nyel­vünk dús ár­nyalt hang­zá­sát a 22 la­tin be­tű­ből ki­ala­kí­tott negy­ven­há­rom be­tű ké­pes le­ír­ni, több- ke­ve­sebb si­ker­rel.

Negy­ven­há­rom hang meg­kü­lön­böz­te­té­se be­széd köz­ben a kör­nye­ző nyel­vek hu­szon­né­gyé­vel szem­ben, né­mi szel­le­mi több­le­tet ad. Eh­hez jön még az anya­nyelv bel­ső lo­gi­ká­já­nak ma­te­ma­ti­kai ter­mé­sze­te, az ,,ősegy”-re han­golt­sá­ga, az azo­nos kez­dé­sű sza­vak ha­son­ló vagy össze­füg­gő je­len­té­sű bok­rai, a dús ige­ra­go­zás, ami a cse­lek­vé­sek ár­nyalt ki­fe­je­zé­sét te­szi le­he­tő­vé.

A tár­gyi dí­szít­mé­nyek csil­la­gos ég­re tá­jolt­sá­ga, meg a me­sé­ké és bal­la­dá­ké egy ré­gi, tisz­ta és ma­gas kul­tú­rát mu­tat.

Ami­kor az asszony Is­ten-ál­dott ál­la­pot­ba ke­rült, hold­töl­te­kor be­je­len­tet­te Szülő-Boldogasszonynak, ha­já­ba pi­ros sza­la­got font, ál­la­po­tát nem lep­lez­te. Az ál­dott ál­la­po­tú asszonyt meg­kü­lön­böz­te­tett tisz­te­let övez­te. Kí­mél­ni il­lett és kel­lett, nem volt sza­bad le­mo­so­lyog­ni, ne­vet­sé­ges­sé ten­ni, fel­in­ge­rel­ni, a temp­lom­ban még az idős asszo­nyok is fel­kí­nál­ták ne­ki ülő­he­lyü­ket. Az asz­tal­nál ő vett elő­ször, min­den­ki a se­gít­sé­gé­re volt, min­den­ki óv­ta. Pén­te­ken böj­tölt, és min­den más mó­don is Is­ten­fé­lő éle­tet élt. Szü­lé­sét bá­ba se­gí­tet­te, de nem rit­kán ro­kon asszo­nyok is.

Az új­szü­löt­tet a bá­ba az apa előtt a föld­re tet­te. Az apa a gye­re­ket öl­be vet­te és ka­lap­ját a fe­jé­re bo­rí­tot­ta. Ez volt a csa­lád­ba fo­ga­dás ak­tu­sa. Meg­jött, itt van a Te­rem­tő kö­ve­te. Az új­szü­löt­tet meg­mu­tat­ták a tűz­nek.

Az anyát szü­lés után a Boldogasszony­ágyába fek­tet­ték, amit a bá­ba és más hoz­zá­ér­tő öreg­asszony ké­szí­tett el, és tar­tot­ta rend­ben, a hasz­ná­lat tel­jes ide­je alatt. Gyer­mek­ágyi láz tra­dí­ció­tar­tó te­rü­le­ten rit­ka volt.

A gyer­mek mel­lett a ke­resz­te­lé­sig, éj­jel-nap­pal szen­telt gyer­tya égett. (Ke­resz­te­lés után őr­an­gya­la véd­te.) A ke­reszt­szü­lők kö­te­les­sé­ge a gye­rek hit­élet­ét tá­mo­gat­ni, út­ba­i­ga­zí­ta­ni, ha szük­sé­ges. Az új­szü­lött, a kis­gye­rek 3-4 éves ko­rá­ig Is­ten te­nye­rén él. A Te­rem­tő ha­tár­ta­lan sze­re­te­tét hor­doz­za ma­gá­ban és szór­ja kör­nye­ze­té­re. Az Ő böl­cses­sé­ge hat­ja át ki­fogy­ha­tat­lan kér­dé­se­it. Vizs­gá­zik ilyen­kor a fel­nőtt, a csa­lád, leg­in­kább a szü­lők.

A cse­cse­mő ak­kor nő ki a böl­cső­ből, ami­kor egye­dül felül és má­szik. Ilyen­kor já­ró­ká­ba ke­rül. A be­szé­det imák­kal, éne­kek­kel együtt ta­nul­ja, amit any­ja éne­kel és imád­ko­zik ne­ki. Ké­sőbb nagy­szü­le­i­től.

A mon­dó­kák, da­lok, ver­sek so­ka­sá­ga ma­radt fenn nap­ja­in­kig. A mon­dó­kák, da­lok a köz­vet­len lel­ki, szel­le­mi és fi­zi­kai va­ló­ság­ra, azok össze­füg­gé­se­i­re ta­nít­ják a gye­re­ket. Az év­szak­ok vál­to­zá­sát, az idő mú­lá­sát, a vi­lág rend­jét, Is­ten jó­sá­gá­nak és te­vé­keny­sé­gé­nek ta­pasz­ta­lá­sát ta­nul­ja a gye­rek.

A sze­re­tet, kü­lö­nö­sen a gye­rek­sze­re­tet igen ma­gas szin­tű, más­hol nem is­mert szín­vo­na­lú, mind a mai na­pig. A sze­re­tet és sze­re­lem meg­kü­lön­böz­te­té­se, két fo­ga­lom­mal, csak ránk jel­lem­ző.

A sze­re­tet el­ké­pesz­tő szí­nes ar­ze­nál­ját hasz­nál­ja a ma­gyar em­ber gyer­me­ke be­cé­zé­sé­re, ta­ní­tá­sá­ra. A tel­jes­ség igé­nye nél­kül: al­ta­tók és éb­resz­tők, arc­ci­ró­ga­tók, csik­lan­do­zók, nyak­vá­gók, tor­náz­ta­tók, óvó rig­mu­sok, hang­után­zók, hó­nap­va­rázs­lók, ha­rang­után­zók, ál­lat­be­mu­ta­tók.

Na­gyobb gye­re­kek­nek: gye­rek­kony­ha mon­dó­kák, ke­nyér­sü­tők, számolósdi, va­rázs­mon­dó­kák, sze­re­lem­tu­da­ko­lók, me­se­mon­dó­kák, be­ug­ra­tók, cívódók, csú­fo­lók, já­ték­mon­dó­kák. A kis­gyer­mek­kor szel­le­mi, lel­ki és tes­ti fej­lő­dé­sét ingerdús, sze­re­tő kör­nye­zet biz­to­sít­ja. A csa­lád.

A gye­rek ugyan­úgy mint a fel­nőtt, imá­val fek­szik és imá­val kel. Ko­ra­es­te és ko­ra­reg­gel. Há­rom­éves ko­rá­tól meg­kap­ja a ko­rá­nak és ne­mé­nek meg­fe­le­lő mun­kát, amit öreg­ap­ja, öreg­any­ja fel­ügye­le­té­vel bol­do­gan vé­gez. Ház kö­rü­li mun­kák, kony­ha­ker­ti mun­kák, be­fo­gás a ko­csi­ba, stb. Ko­csin el­kí­sé­ri ap­ját. Já­té­ka­it szü­lői nagy­szü­lői se­gít­ség­gel ma­ga ké­szí­ti.

Na­gyobb gye­rek­kel szem­ben tá­masz­tott el­vá­rá­sok: Le­gyen Is­ten­fé­lő, tör­vény­kö­ve­tő, jó gaz­da­em­ber, szor­gal­mas, eszes, szí­ve­sen ta­nul­jon, tud­jon meg­áll­ni a sa­ját lá­bán, edzett, ki­tar­tó, mun­ká­ra min­dig kész, olyan, aki meg­ad­ja a má­sik­nak a tisz­te­le­tet, egye­nes úton jár, nem ha­zu­dik, nem lop, ,,törvényes” ügy­be, plety­ká­ba nem ke­ve­re­dik. Is­ten ren­de­lé­se sze­rint él, egy­sze­rű és val­lá­sos.

Az el­vá­rá­sok há­rom és ki­lenc éves kor kö­zött eset­le­ge­sek. Nagy a tü­re­lem. Ki­lenc éves kor fö­lött az el­vá­rá­sok ke­mé­nyed­nek. Ilyen el­vá­rá­sok irá­nyá­ba ne­vel­ték a gye­re­ke­ket. ,,Ahogy nőtt, úgy ke­rült na­gyobb re­gu­la alá”

Mun­ká­ra nem azért fog­ták, mert anya­gi­lag fel­tét­len szük­sé­ges lett vol­na rá. In­kább hogy szok­ja, idő­ben ta­nul­ja. Ki­lenc­éves kor­tól a gye­re­ket do­log­ra fog­ták. Nap­szám­ba járt, föl­det mű­velt, erdőlt, pász­tor­ko­dott, szénált. Ala­po­san is­mer­te kör­nye­ze­tét, ál­la­tai vi­sel­ke­dé­sét, az idő­já­rás vál­to­zá­sa­it, stb. Já­ték­ra is nyílt al­kal­ma. Pász­tor­ko­dás köz­ben mun­ka után. Utá­noz­ták a fel­nőt­tek ün­ne­pi szo­ká­sa­it, pár­vá­lasz­tást, lány­ké­rést, la­ko­dal­mat, ke­resz­te­lőt, de te­me­tést is.

Ősi gye­rek­já­té­ko­kat ját­szot­tak: bú­jócs­ka, fo­gócs­ka, kinn a bá­rány, benn a far­kas, ug­ró­is­ko­lák stb. Nagy­szü­le­ik me­séi az év­szak­hoz, nap­hoz, élet­kor­hoz, ün­nep­kör­höz kö­tőd­tek, meg leg­in­kább Is­ten­hez, élet­hez.

Ugyan­an­nak az egész­nek a ré­szei vol­tak, mint a hím­zett szőtt mo­tí­vu­mok, a mon­dó­kák, da­lok. Da­la­i­kat, bal­la­dá­i­kat egy­más­tól és az öre­gek­től ta­nul­ták, akik szí­ve­sen, ma­gya­rá­za­tok­kal ad­ták át a tu­dást.

A tu­dás nem az ész, a me­mó­ria tel­je­sít­mé­nye, hanem a Léleké!

Ez élet­for­ma­ként meg­élt, a lé­lek és szel­lem in­du­la­tá­tól fű­tött, mély em­be­ri meg­győ­ző­dés volt.

És iden­ti­ku­san replikálódott nem­ze­dék­ről nem­ze­dék­re, ad­va az élet­szem­lé­let ge­rin­cét, vá­zát.

A csa­lád fe­je és pap­ja a gaz­da volt. Kor­lát­lan ura a kis kö­zös­ség­nek. A ház­kö­zös­ség­ben élők­nél min­dig az apa, vagy a leg­idő­sebb fér­fi csa­lád­tag. A gaz­da­sá­gi mun­ká­ban rend­sze­rint nem vesz részt, de irá­nyít, el­ad és vesz, gon­dos­ko­dik a reá­tar­to­zók­ról. Min­den mun­kát ő kezd meg. Pa­ran­csol és gon­dos­ko­dik. A szük­sé­ges és elég­sé­ges mér­ték­ben. Ki­je­lö­li az asz­ta­li ülés­ren­det, meg­kez­di az ara­tó­tán­cot, fo­gad­ja a ven­dé­ge­ket, ka­rá­csony­kor ő ete­ti az ál­la­to­kat.

A cse­léd­ség fe­je a gazd­asszony. Irá­nyít­ja a ház kö­rü­li és ker­ti mun­kát, a ven­dé­ge­ket, ara­tó­kat, stb. el­lát­ja, kí­nál­ja. Ő kez­di az ara­tást. Fel­ügye­li az élés­kam­rát. Ápol­ja a csa­lá­di tűz me­le­gét.

Az élet­nek meg­sza­bott rend­je volt. Ide­je és mód­ja volt a da­gasz­tás­nak, ke­nyér­sü­tés­nek, ko­vász­ké­szí­tés­nek, ta­ka­rí­tás­nak, ét­ke­zés­nek, ál­lat­ete­tés­nek, ker­ti mun­ká­nak, ven­dég­já­rás­nak, ve­tés­nek, ara­tás­nak, minden­nek, ami az élet­hez tar­to­zott.

A ro­ko­ni kap­cso­la­to­kat szi­lár­dan tart­ják és gyen­gé­den ápol­ják. A ven­dég­já­rás ide­jén – bú­csú­kor – a vi­szony­lag messzi­re sza­kadt ro­ko­no­kat is meg­lá­to­gat­ják. Tíz-ti­zen­két ge­ne­rá­ci­ó­ra vissza­me­nő­leg is­me­rik őse­i­ket, va­la­mint a csa­lád és a nem­zet mí­to­sza­it és tör­té­ne­tét. A na­pi böl­cses­ség min­den­kor ezek­ből me­rít.

A tör­té­net­írás előttre, az ős­kor­ba vissza­nyú­ló magaskultúra min­den­kor je­len volt, és itt-ott je­len van ma is.

A ván­dor, a kol­dus, min­den­kor ka­pott ételt és fö­de­let. A ven­dég Is­ten kö­ve­te. A ven­dég sze­re­tet köz­mon­dá­sos. Eb­ből ad né­mi ízelítőt a „Pa­raszt­bib­lia”.

A csa­lád ja­va­részt a ma­ga ké­szí­tet­te tár­gyak kö­zött élt, ami kí­vül­ről ke­rült be, az il­lesz­ke­dik, és ugyan­az a szel­le­mi­ség. A tár­gyak hímei konk­rét je­len­tés­sel bír­tak, bír­nak. Nem pusz­ta dísz! Ezek a je­lek szel­le­mi mi­nő­sé­ge­ket idéz­nek, a köz­tük élő gon­dol­ko­dá­sát a sa­ját szel­le­mi vá­gá­nyu­kon tart­ják. Ugyan­azon Egész okán mű­kö­dő ré­szek, amik egy­szer­smind az Egé­szet is meg­idé­zik. Egész éle­tü­ket át­hat­ja a val­lá­sos hit. Ke­resz­té­nyek. Min­den lé­te­ző mó­don, min­den idő­ben, Is­ten­nek tet­sző mó­don igye­kez­nek él­ni. Mun­ká­ju­kat a Teremtőnek ajánl­ják, gya­ra­po­dá­su­kat Ne­ki kö­szö­nik meg, ba­jok­ban Hoz­zá kö­nyö­rög­nek.

Me­sé­ik, da­la­ik, kész­sé­ge­ik, ru­há­za­tuk épü­le­te­ik egy­szer­re hasz­ná­la­ti és szak­rá­lis-ri­tu­á­lis sze­re­pű­ek.

E két funk­ció nem szét­vá­laszt­ha­tó. Sem­mi­lyen mó­don. Meg­szen­telt éle­tet él­nek. A me­sék ta­nul­sá­ga és ti­zen­két alap­tí­pu­sa, a bal­la­dák em­be­ri élet tel­jes­sé­gét át­fo­gó ti­zen­két alap­tí­pu­sa, az un. ,,népművészeti” mo­tí­vu­mok ti­zen­két alap­tí­pu­sa a csil­la­gos ég­re, Te­rem­tő­re han­golt. A hasz­ná­la­ti tár­gyak a só­tar­tó­tól a csa­na­kon ke­resz­tül a tük­rö­sig, az asz­tal­te­rí­tők, ágy­ne­műk, koz­mi­kus tá­jolt­sá­ga össze­cseng a ru­há­zat szőtt, hím­zett, rá­té­tes ,,mintáival” , a cif­ra­szűr na­pot, menny­bol­tot idé­ző, temp­lo­mot, ol­tárt for­má­zó szer­ke­ze­té­vel. A la­kó­ház, nyá­ri szál­lás, a pász­tor­tűz koz­mi­kus tá­jolt­sá­gá­val, a kony­ha szen­tély­sze­rű, a tűz­hely ol­tár­sze­rű ki­ala­kí­tá­sá­val, és ez az egész a mun­ka­vég­zés, a csa­lá­di élet, az ün­ne­pek, egy­ál­ta­lán az élet­for­ma meg­szen­telt­sé­gé­vel szer­ves egy­sé­get ké­pez. Koz­mi­kus har­mo­ni­kus egész.

Na­gyon ma­gas szin­tű. Ne­mes.

Min­den kül­ső­ség, min­den ben­ső­ség, min­den te­vé­keny­ség, egy irány­ba mu­tat. A lé­te­zés me­ta­fi­zi­kai tör­vé­nyes­sé­ge, a Te­rem­tő Is­ten irá­nyá­ba.

A vi­se­let szö­vé­sé­vel, hím­zé­sé­vel, sza­bá­sá­val, koz­mi­kus tájoltságú. Meg­idé­zi a min­den­sé­get, egy ,,Egyszer volt, hol nem volt”, más­hol tény­leg  nem volt hit­tel. Egy sa­já­tos, mély val­lá­sos­ság­gal.

Az Is­ten­fi­ú­ság ka­riz­ma­ti­kus szár­ma­zás­tu­da­tá­val.

A fe­hér al­só­ne­mű fe­hér hím­zé­se el­ké­pesz­tő­en tö­ké­le­tes. Csak a vi­se­lő­je és né­mely nő­ro­kon lát­hat­ta, sen­ki más.

En­nek a tö­ké­le­tes­ség­nek a tu­da­ta azon­ban tartást ad, jel­le­met for­mál. Ezt vál­lal­ni kell. Tu­da­to­san. Az anyák so­ra az el­ső meny­asszo­nyig, Bau-ig, Lagas vá­ros ég­ből jött ki­rály­nő­jé­ig megy vissza. Et­től a tö­ké­le­tes­ség.

Nem tud­juk el­dön­te­ni, hogy a ma­gyar ke­rek­su­ba szer­tar­tá­si öl­tö­zet volt-e vagy sem, tény, hogy 12 rész­ből sza­bott-varrt, Na­pot idé­ző ün­ne­pi vi­se­let. De va­ló­szí­nű. Sza­bá­lyos kör­temp­lom alap­raj­zot ál­lít elénk.

A má­sik jel­leg­ze­tes ün­ne­pi vi­se­let, a cif­ra­szűr, négy­szög­le­tes szen­tély­zá­ró­dá­sú, há­rom­ha­jós ke­reszt­ha­jós ba­zi­li­ka pon­tos alap­raj­zát idé­zi.  ,,A nyu­ga­ti hom­lok­zat fő­ka­pu­ja, az ol­dal­ha­jók mel­lék­be­já­ra­tai, a ke­reszt­ha­jók ,,vak” vég­ző­dé­sei (a szűr uj­ja köz­tu­do­má­sú­lag va­kon, az­az zacs­kó­sze­rű­en vég­ző­dik!), a szen­télyt a ha­jó­tól el­vá­lasz­tó ,,diadalív”, mind-mind a ma­guk he­lyén és sze­rep­kör­ében je­lö­lőd­nek. A szen­tély­nek meg­fe­le­lő csuk­lya­rész, hím­zett dí­szít­mé­nye­i­vel még az ol­tárt is meg­idé­zi.”

Ér­de­kes ada­lék, hogy a deb­re­ce­ni szűr csuk­lyá­já­ról hi­ány­zik az ol­tár­idé­ző hím­zés. Ta­lán azért, mert a kál­vi­nis­ta temp­lo­mok­ban sincs ol­tár. A Szent­ko­ro­na szer­ke­ze­te, ké­pe­i­nek szer­kesz­tett­sé­ge a te­rem­tett vi­lág, a Nap-rend­szer össze­füg­gé­se­it mu­tat­ja. A Te­rem­tő tör­vé­nyes­sé­gét. A su­ba és szűr szer­kesz­tett­sé­ge is eb­ben az irány­ban adó­dik. A„Mátyás ki­rály és az Igaz mon­dó ju­hász” cí­mű me­sénk is pon­to­san ezt mond­ja.

A ke­resz­tény tra­dí­ci­ó­val pár­hu­za­mo­san él ugyan­ez a mi­nő­ség, más for­má­ban is.

Az újabb mi­to­ló­gia ku­ta­tá­sok In­dia, Egyip­tom, urán, Irak, Irán, Kö­zép- és Délamerika, Ti­bet, Ja­pán, és a távolkeleti szi­get­vi­lág irá­nyá­ba mu­tat­nak. A lé­lek fé­nyét, az Is­te­ni Fényt ál­lít­ják ana­ló­gi­á­ba a Tűz­zel, a Nap­pal, Jé­zus­sal, a Vi­lág Vi­lá­gos­sá­gá­val.

Min­de­nütt szűz­tisz­ta, sal­lang­men­tes Egyisten hit, min­de­nütt a szü­le­tés­től a ha­lá­lig, Is­ten­től Is­te­nig járt út nyo­mai. Járt utat já­rat­lan­ér föl ne adj! Köz­mon­dá­sunk va­ló­di ér­tel­me az út­já­rás, a Na­pút já­rás, amit nem ad­ha­tunk fel a sö­tét­ben botorkálásért.

Kü­lö­nös, ma jó­for­mán fel se fog­ha­tó cso­da az ün­nep­kör, ami élet­for­má­ju­kat vég­te­len spi­rál­ba struk­tu­rál­ja. Ez egy­szer­re han­golt az idő­já­rás vál­to­zá­sa­i­ra, az em­ber bi­o­ló­gi­ai szük­ség­le­te­i­re, a Nap­út­ra, az éves, cik­li­kus fény­in­ten­zi­tás vál­to­zás­ra, a csil­la­gos ég vál­to­zá­sa­i­ra, a lé­lek és szel­lem út­já­rá­sá­ra, a lé­lek na­pi sze­re­tet­szük­ség­le­té­re, az ősök tisz­te­le­té­re, a ro­ko­ni vi­szo­nyok­ra, és ter­mé­sze­te­sen Is­ten Igé­jé­re.

Ez egy­be­fo­nó­dik a ke­resz­tény ün­nep­ren­dek­kel. Mind­ez egy olyan ter­mé­sze­tes­ség­gel tá­maszt­ja alá a Lélekútjárást, amit ma el­kép­zel­ni is alig tu­dunk, más­hol alig van nyo­ma a vi­lág­ban, itt még­is, és nap­ja­in­kig meg­ma­radt. Ma is könnyen ta­nul­má­nyoz­ha­tó. Kö­ve­ti a fény vál­to­zá­sa­it a na­pút men­tén, a Hold-já­rás men­tén. Össz­hang­ban Jé­zus és Bol­dog­asszony élet­út­já­val, ta­ní­tá­sa­ik­kal, be­le­von­va szám­ta­lan szen­tet, össze­kap­csol­va az égi mi­nő­sé­ge­ket a föl­di élet­fo­lya­mat­ok­kal.

Az Is­tenkö­ze­li val­lá­sos élet­út­ban a csúcs­pont­ok az ün­ne­pek. In­dít­ják és le­zár­ják az élet sza­ka­sza­it, az élet­fenn­tar­tó mun­ka fá­zi­sa­it. Hit­val­lá­sai an­nak a kö­zös­ség­nek, amit a ma­gyar em­ber Te­rem­tő­jé­vel, te­rem­tett vi­lá­gá­val, nem­zet­sé­gé­vel, őse­i­vel, ha­zá­já­val, nem­ze­té­vel or­szá­gá­val meg­él. Cso­dá­la­tos, szittya kereszténység!

A la­kó­épü­let el­ren­de­zé­se is jel­leg­ze­tes ősi hit­nyo­mo­kat vi­sel. A kony­há­ra, a csa­lád él­te­tő he­lyé­re szim­met­ri­kus a két la­kó­szo­ba.

A kony­ha ki­tün­te­tett sze­re­pe és he­lye (a kö­zép­pont) fo­ko­zott fon­tos­sá­got és súlyt kap el­ren­de­zé­sé­vel. Dél­re tá­jolt be­já­ra­tá­val szem­ben kö­zé­pen áll az ol­tár­for­má­jú tűz­hely, ahol ré­geb­ben sza­bad tű­zön a szá­zad ele­jé­től ,,tűzhely”-szerű épít­mé­nyen ké­szült az étel. Ez a rész, szen­tély­sze­rű­en zárt volt, mennye­ze­te fer­de cson­ka gú­la for­má­ban szű­kült a füst­ki­ve­ze­tő nyí­lás, az ég fe­lé. Ki­ala­kí­tá­sa olyan, hogy a de­le­lő nap be­sü­tött a ké­mé­nyen, és a fény, a Vi­lág Vi­lá­gos­sá­ga a kony­ha hát­só fa­lát va­la­mint a tűz­hely lap­ját vi­lá­gí­tot­ta meg. A kony­ha hát­só fa­lát ,,dísz”-tányérok bo­rí­tot­ták. (Köz­be­ve­tő­leg, a dísz­tá­nyér­ok­ról: sok­nál kü­lön­bö­ző élet­fa­kép­le­tek fi­gyel­he­tők meg nagy va­ri­a­bi­li­tás­sal, má­so­kon ro­zet­ták, Bol­dog­asszonyt, Na­pot, Te­rem­tőt idé­zők.

A tűz- és az ős­tisz­te­let egyet je­len­tett. Kér­dés, hogy a jel­ző­rend­szer a nyá­ri nap­for­du­ló kör­nyé­kén mű­kö­dött-e, vagy egész év­ben, eset­leg a nyá­ri fél­év­ben?

A Vi­lág Vi­lá­gos­sá­gá­nak Szü­le­té­se Badiny Jós Fe­renc sze­rint au­gusz­tus 11-re te­he­tő. (Nyá­ri nap­for­du­ló kör­nyé­ke!)

A csa­lá­di élet­tér zárt rend­szer. A la­kó­ház­hoz gaz­da­sá­gi épü­le­tek tar­toz­nak az ud­var kö­rül. Az ud­var­nak van dísz­kert és gaz­da­sá­gi ré­sze. A la­kó­ház­hoz kert is tar­to­zik.

Ez a sze­mé­lyes élet­tér. Az itt élők hi­e­rar­chi­á­ja meg­egye­zik a ma­ga­sabb és ma­ga­sabb szin­tek hi­e­rar­chi­á­já­val, de el­kü­lö­nül. Sze­mé­lyes­sé vá­lik.

Eb­ben az élet­tér­ben min­den­ki­nek he­lye van. A csa­lád­fő­nek az asz­tal­főn, a gaz­dasszony­nak az asz­tal­vé­gen, az öre­gek­nek a ke­men­ce­pad­kán, a fi­a­ta­lok­nak az is­tál­ló­pad­lá­son, a gye­re­kek­nek a ke­men­ce­sut­ban, a Jó Is­ten­nek a tisz­ta­szo­bá­ban.

A gye­rek he­lye ki­tün­te­tett hely. A kony­ha leg­ma­ga­sabb pont­ja, ahon­nan min­den lát­ha­tó, min­den hall­ha­tó. Je­len van, de szem előtt sincs. A ke­men­ce­zug olyan, mint az anya­méh. Óvó és me­leg. Biz­to­sít­ja az ál­lan­dó je­len­le­vést. A ta­nu­lás leg­jobb és leg­ké­nyel­me­sebb mód­ja. Min­den­ki­nek sze­mély­re szó­ló a he­lye. Úgy tud fél­re­hú­zód­ni, hogy a töb­bit ne za­var­ja élet­ko­rá­nak meg­fe­le­lő ak­ti­vi­tá­sá­val. Égi rend. A csa­lád­fő az, aki nem kü­lö­nül el, nem kü­lö­nül­het el. Ő a ko­hé­zió, a lé­te­zés biz­ton­sá­ga.

A mun­ka – do­log­idő­ben – iszo­nyú­an ke­mény. Haj­nal há­rom­tól kez­dő­dik, az ál­la­tok ete­té­sé­vel és fe­jé­sé­vel, a föl­dön foly­ta­tó­dik kü­lön­fé­le me­ző­gaz­da­sá­gi mun­kák­kal, es­te hat után fe­je­ző­dik be az es­ti ete­té­sek­kel. A csa­lád imá­val kez­di a na­pot és a mun­kát, te­vé­keny­sé­gét Is­ten­nek ajánl­ja, se­gít­sé­gét ké­ri. Mun­kák köz­ben kü­lön­fé­le ri­tu­á­lé­kat vé­gez a ha­té­kony­ság nö­ve­lé­sé­re (ve­tő­mag­szen­te­lés, ha­tár­szen­te­lés, ka­lász­szen­te­lés, stb.). Ét­ke­zé­sek előtt és után asz­ta­li imát mond, es­te imá­val fek­szik. Nem pa­nasz­ko­dik, a fá­radt­sá­got az élet ter­mé­sze­tes ve­le­já­ró­já­nak tud­ja. A bő­sé­get, szük­sé­get Is­ten ado­má­nyá­nak. A min­den­ko­ri ma­gyar tár­sa­da­lom­ban a pa­raszt a ge­rinc. A pa­raszt te­szi a dol­gát. Sen­ki nem mond­ja meg ne­ki, mit csi­nál­jon, hogy csi­nál­ja, mi­ért csi­nál­ja. Tud­ja Ő azt. Ezerévek óta. Az or­szág­nak min­den idő­ben meg­volt a ke­nye­re, bo­ra, több­nyi­re fö­lös mennyi­ség­ben, hogy kül­föld­re is ju­tott. Tél­idő­ben a jó­szá­gok kö­rü­li te­vé­keny­ség, a ke­res­ke­dés ke­ve­sebb fá­radt­ság­gal járt. Volt mit ki­pi­hen­ni.

A gaz­dál­ko­dás tech­no­ló­gi­ai szín­vo­na­la, mód­sze­rei, leg­alább ezer év­vel előz­ték meg a vi­lá­got. Ár­té­ri gaz­dál­ko­dá­sunk má­ig az egyet­len ön­tö­zé­si szisz­té­ma, amely nem ter­mel si­va­ta­got, nem ter­he­li a kör­nye­ze­tet, és a ma­xi­mu­mot hoz­za le a te­rü­let­ről, an­nak ká­ro­sí­tá­sa nél­kül. Amit Andrásfalvi Ber­ta­lan ki­ku­ta­tott, és köz­re­a­dott a het­ve­nes évek kö­ze­pén, pon­to­san meg­mu­tat­ja ezt. Amit né­pünk az ezer­hat­szá­zas évek vé­gé­ig lét­re­ho­zott fo­lyó­ink men­tén, ami el­tar­tot­ta az or­szá­got ezerévekig, azt csá­szá­ra­ink kor­lá­tolt­sá­ga tönk­re­tet­te. A kö­vet­ke­ző ko­rok és po­li­ti­kák te­téz­ték a pusz­tí­tást, ma pe­dig ne­künk kel­le­ne meg­ta­nul­nunk nyu­gat­ról, öko­ló­gia cím­szó alatt. A mi­en­ké­nél ala­cso­nyabb szin­ten.

A pa­raszt po­li­ti­ka­i­lag nem be­fo­lyá­sol­ha­tó. Oly kö­zel él a föld­höz, oly kö­zel él Is­ten­hez, hogy nem ér fel hoz­zá „úri hun­cut­ság”, meg a nárcisztikus pszi­cho­pa­ták szi­rén­da­la.

A pol­gár­ság a szük­ség­nek meg­fe­le­lő­en li­be­rá­lis. Él ahogy le­het, több­nyi­re jól.

A csa­lád, a hit, az ér­ték­rend azon­ban nem kér­dé­ses. Il­lesz­ke­dik a zöm­höz.

A föld­bir­to­kos (ne­mes) ré­teg biz­to­sít­ja a lé­te­zés ke­re­te­it a cse­léd­ség­nek, az áru­bő­sé­get az or­szág­nak, fe­le­lő­ség­gel po­li­ti­zál, irá­nyít­ja az or­szá­got.

Ez vál­to­zik az áru­ter­me­lő gaz­dál­ko­dás be­ve­ze­té­sé­vel. Az or­szág po­li­ti­kai ve­ze­té­se még kéz­ben ma­rad, a föld­bir­to­ko­kat azon­ban má­sok mű­köd­te­tik. Ben­nük már nem mun­kál az össze­tar­to­zás ér­zé­se.

Ide­ge­nek.

Önös ér­dek­ből sa­ját ha­szon­ra tör­nek, és ki­ter­me­lik a „há­rom­mil­lió kol­dust”. (Sinka: A Fe­ke­te Boj­tár Val­lo­má­sai.)

Ná­lunk a né­pek a Szent Ko­ro­na ol­tal­ma alatt, Bol­dog­asszony tisz­te­le­té­ben él­nek.

A Szent Ko­ro­nát Sze­mély­nek, a Te­rem­tő Is­ten ol­tal­má­nak és gond­vi­se­lés­ének tud­ják.

E meg­győ­ző­dé­sük­ben osz­toz­nak a Szent Ko­ro­na töb­bi né­pé­vel. Az or­szá­got, a né­pe­ket az a tu­dat kö­ti össze, hogy a Te­rem­tő Tör­vé­nyes­sé­ge ol­tal­maz­za, a Szent Ko­ro­na sze­mé­lyé­ben.

Csak a ve­le ko­ro­ná­zott ki­rályt tisz­te­lik, fo­gad­ják ural­ko­dó­nak. Or­szá­gun­kat Bol­dog­asszony ol­tal­má­ban tud­ják, a szent sze­mé­lyek ál­tal ki­sza­bott éle­tet bol­do­gan el­fo­gad­ják.

A na­ci­o­na­liz­mus ná­lunk is­me­ret­len a XIX. szá­za­dig, de a XX.-ban sem erős.

Össze­fog­lal­va:

A ré­gi ma­gyar tár­sa­da­lom­ban az em­ber fel­emel­ke­dé­sét a lel­ki-szel­le­mi szfé­rá­ban, ön­ma­gán be­lül ta­lál­ta meg. Élet­for­má­ját, kör­nye­ze­tét szer­ves egy­ség­be fog­lal­ta, össze­je­löl­te az ál­ló­csil­lag­ok­kal és Is­ten irá­nyá­ba ál­lí­tot­ta. Mély és in­ten­zív hit­éle­tet élt, szi­go­rú er­köl­csi, em­be­ri, Is­te­ni nor­mák sze­rint, mind­ez egy­be­esett na­pi élet­fenn­tar­tó te­vé­keny­sé­gé­vel.

Élet­for­má­ja százéveken ke­resz­tül ál­lan­dó volt. Vi­zu­á­lis kör­nye­ze­te ben­ső­sé­ges, szo­kat­la­nul dús, konk­rét szak­rá­lis je­len­té­se­ket hor­do­zó. Vizualitása cél­ori­en­tált komp­lex rend­szer, mely egy­be­esik és ana­lóg a lét me­ta­fi­zi­kai tör­vé­nyes­sé­gé­vel. Bi­zo­nyos nép­ré­sze­ink a mai na­pig így él­nek,  nap­ja­ink­ban cson­ka­or­szág-szer­te gyűjt­he­tők e szel­le­mi rend­szer szi­lánk­jai.

Az ön­zés­nek nem vol­tak tár­sa­da­lom­ba szerv­ült for­mái. A ma­gyar em­ber egyenesgerincű, jel­le­mes, a leg­na­gyobb sze­gény­ség  kö­ze­pet­te is be­csü­le­tes.

A ve­ze­tő ré­teg a vizs­gált idő­szak­ban ön­zet­le­nül ke­res­te az egyé­ni ki­szol­gál­ta­tott­ság meg­szün­te­té­sé­nek le­he­tő­sé­ge­it.

Or­szá­gunk min­den idő­ben Bol­dog­asszony és a Szent­ko­ro­na or­szá­ga, né­pünk min­den­kor Bol­dog­asszony né­pe, a sze­re­tet né­pe. Mi­to­ló­gi­ánk pon­to­san ezt mu­tat­ja. Tra­dí­ci­ónk, ka­riz­ma­ti­kus szár­ma­zás­tu­da­tunk meg­tar­tó ere­jű. A tör­té­nel­mi for­rá­sok tanúsága sze­rint el­múlt hat­ezer esz­ten­dő­ben min­den­kép­pen.

A mai élet­for­má­ról

A pár­vá­lasz­tás­nak ma nin­cse­nek ri­tu­á­lis kül­ső­sé­gei. Az is­mer­ke­dés is­ko­lai, is­me­ret­sé­gi kö­ri, szó­ra­ko­zó­he­lyi alap­ve­tő­en. Vi­szony­lag rö­vid is­me­ret­ség után sze­xu­á­lis pár­kap­cso­lat, rö­vid idő múl­va el­jegy­zés, utá­na es­kü­vő és la­ko­da­lom. Há­zas­ság előtt ál­ta­lá­nos a szexuális part­ner vál­to­ga­tá­sa. Ez sok­szor há­zas­ság után is meg­ma­rad. A pár­vá­lasz­tás­ban ál­ta­lá­ban a fi­zi­kai vágy do­mi­nál né­mi ér­zel­mi fel­hang­gal. Ra­ci­o­ná­lis anya­gi évek csak bi­zo­nyos ré­te­gek­nél je­len­nek meg. Ki­csit ko­ráb­ban – a ki­szá­mít­ha­tó kö­zép­szer ide­jén – a la­kás és gye­rek, ma – a ká­osz ko­rá­ban – a la­kás, ko­csi, vé­gül a gye­rek a dön­té­si sor­rend. A pár­vá­lasz­tás­nak nor­ma­tív vagy mo­rá­lis kö­ve­tel­mény­rend­sze­re nincs. A dön­tés szim­pá­tia ala­pon tör­té­nik. Az el­jegy­zés­hez, la­ko­da­lom­hoz nép­szo­kás­ok már nem kö­tőd­nek szo­ro­san. Szak­rá­li­san – spi­ri­tu­á­li­san üres.

Kö­zös vo­ná­sok meg­fi­gyel­he­tők: meny­asszo­nyi ru­ha, cso­kor, ko­szo­rús­lány­ok stb. A há­zas­ság­kö­tés ,,polgári”, de in­ten­zí­ven ter­jed az egy­há­zi es­kü­vő új­ra. A há­zas­pár­ok igye­kez­nek a szü­lők­től kü­lön él­ni. Je­len­lét­ük nem kí­vá­na­tos.

Gyak­ran mo­ti­vál­ja a há­zas­ság­kö­tést a vá­rat­lan ter­hes­ség. Ha­ja­do­nok és kis­ko­rú­ak közt, de há­zas­ság­ban is gya­ko­ri az abor­tusz. A ter­hes­ség ide­je alatt az ál­la­mi terhesgondozás in­gye­nes. A szü­lés zöm­mel vá­ro­si kór­há­zak­ban tör­té­nik, or­vo­si fel­ügye­let mel­let. Az anya és új­szü­lött nor­mál eset­ben egy hét után hagy­ja el a kór­há­zat. Komp­li­ká­ci­ók ese­tén a gyer­mek élet­ben tar­tá­sa kor­sze­rű mű­sze­rek­kel tör­té­nik.

A gyer­mek ha­lan­dó­ság ki­csi.

A cse­cse­mőt ott­hon gyak­ran a nagy­szü­lők gon­doz­zák, amíg az anya hoz­zá­erő­sö­dik, ügye­se­dik a fel­adat­hoz. A gye­rek fel­ne­ve­lés­ben az ál­la­mi se­gít­ség ko­ráb­ban se volt sok, má­ra egy­re csök­ken, hol­nap­ra ta­lán meg­szű­nik.

A cse­cse­mők fél- más­fél­éves kor­ban böl­csö­dé­be ke­rül­nek, ide­ge­nek kö­zé. A nap nagy ré­szé­ben szük­sé­ges anyai je­len­lét és gon­dos­ko­dás szü­ne­tel. Há­rom­éves kor­tól hat­éve­sig a gye­rek óvo­dá­ba, utá­na is­ko­lá­ban tar­tóz­ko­dik reg­gel hét­óra és dél­után négy kö­zött. Ez ki­lenc óra tá­vol­lét a szü­lő­től. Dél­után négy­től nyol­cig – az el­al­vá­sig – adott a szü­lői je­len­lét. A böl­csö­dé­ben, óvo­dá­ban szo­kik be­le a gye­rek a kö­zös­sé­gi élet­be. A cso­port­rang­sor he­lyét ököl­lel küz­di ki ma­gá­nak, egye­dül, a szü­lő­sze­re­tő gon­dos­ko­dá­sát nél­kü­löz­ve. A gyer­mek el­lá­tá­sá­ban a ma­te­ri­á­lis jel­leg do­mi­nál. Ez foly­ta­tó­dik az is­ko­lá­ban is. Az is­ko­la ra­ci­o­ná­lis is­me­re­te­ket ad kü­lön­fé­le ma­te­ri­á­lis szin­te­ken. A kü­lön­bö­ző spi­ri­tu­á­lis szin­tek nem je­len­nek meg az ok­ta­tás­ban. Az is­me­re­tek fej­lő­dés-lé­lek­ta­ni cso­por­to­sí­tá­sa nem tör­té­nik meg. Így a meg­fe­le­lés kény­sze­re az is­ko­lá­ban, a gyer­me­ki fruszt­rá­ció fő össze­te­vő­je. A hit­tant ta­nu­ló gye­rek nyolc-tíz éves ko­rá­ban el­ső­ál­do­zó, ti­zen­két ti­zen­négy éves ko­rá­ban bér­mál­ják vagy kon­fir­mál. A bér­má­lás és kon­fir­má­lás a gyü­le­ke­zet­be fo­ga­dás rí­tu­sa. A szak­mun­kás kép­zőt el­vég­ző gye­rek ti­zen­hét éves kor­ban szak­mun­kás-bi­zo­nyít­ványt kap, a kö­zép­is­ko­lás ti­zen­nyolc éve­sen érett­sé­gi­zik.

Ez ese­mé­nyek ri­tu­á­lis meg­je­le­né­si for­má­ja eset­le­ges, a hellyel vál­to­zik. Gya­kor­la­ti­lag ez le­het­ne a fel­nőt­té ava­tás al­kal­ma. Fel­nőt­té fo­ga­dás ma nincs.

A gye­rek já­té­kai: a cse­cse­mő­kor­tól kezd­ve  gyá­ri ter­mé­kek.

A torz, gaz­da­sá­gi szem­lé­let­től sem men­tes, a gyer­me­ki lé­lek alap­ve­tő szük­ség­le­tét – a sa­ját jo­gon meg­is­me­rést – fi­gyel­men  kí­vül ha­gyó, ki­üre­se­dett ma­ga­tar­tás­for­má­kat su­gal­ló já­té­kok tö­me­ge­sen el­ter­jed­tek. Az ön­te­vé­keny, kre­a­ti­vi­tást erő­sí­tő já­té­kok rit­kák. A gye­rek ön­te­vé­keny­sé­gét ki­olt­ja a csi­csás ,,tökéletes” ki­vi­te­lű já­ték. A na­gyi­pa­ri já­ték­ar­ze­nál el­ké­pesz­tő nagy­sá­gú. A gye­rek azon­ban unat­ko­zik ben­ne. Sem­mi kö­ze sincs hoz­zá. Nincs előz­mé­nye és nem foly­tat­ha­tó, nem to­vább­gon­dol­ha­tó. A pil­la­na­tot rög­zí­tő, ön­tör­vé­nyű, ,,egész” (álegész). A gye­re­kek ne­ve­lé­se – kö­zös, el­fo­ga­dott nor­mák hi­á­nyá­ban – már nem tör­té­nik meg. Nincs mi­re ne­vel­ni. Szü­lői szi­gor ke­vés­sé kor­lá­toz­za a gye­rek cse­lek­vé­se­it. A ta­ná­ri szi­gor gyak­ran szél­ső­sé­ges in­du­la­to­kat vált ki a gye­rek­ből.  A pu­ber­tás­ban meg­je­le­nik a ze­ne­hall­ga­tás. Ez mo­dern, te­hát ha­gyo­má­nyok­tól men­tes ze­ne hall­ga­tá­sát je­len­ti, ami ger­jesz­ti az alan­tas ösz­tö­nö­ket. Az ut­cai mag­nók el­ter­je­dé­sé­vel a fo­lya­ma­tos szel­le­mi le­fog­lalt­ság és ma­ni­pu­lált­ság meg­va­ló­sul. A sa­ját gon­do­lat ke­let­ke­zé­sé­nek le­he­tő­sé­ge megszűnik.

A tra­di­ci­o­ná­lis spor­to­kat le­vál­tot­ták az un. ke­le­ti küzdősportok, na és a test­épí­tés kü­lön­fé­le vegy­sze­rek­kel. Tu­laj­don­kép­pen bár­mi­lyen ge­ne­ti­kai adott­ság­ból elő­ál­lít­ha­tó a bru­tá­lis izom­tö­meg, mind­egy hogy szel­le­mi­leg és bi­o­ló­gi­a­i­lag mi az ára. A „kon­da­rang­sor­hoz” ez kell, ezt csi­nál­juk. Hogy az óri­ás­ban egy tör­pe lel­ke szű­köl? Kit ér­de­kel!

A csa­lá­di élet la­za kö­te­lé­ket je­lent. A szü­lők ha dol­goz­nak, ak­kor na­pi 12-l6 órát. A gye­rek köz­ben kor tár­sa­i­val csa­va­rog. A kö­zös ét­ke­zé­sek­nél (több­nyi­re a va­cso­ra) az apa he­lye még biz­to­sí­tott. Funk­ci­ó­ja már nem. Az eman­ci­pá­ci­ó­ban ki­ala­ku­ló­ban van egy új mat­ri­ar­chá­lis be­ren­dez­ke­dés. Az asszony azon kí­vül hogy ké­pes replikálni sa­ját ma­gát  egyen­jo­gúság v. egyen­ran­gú­ság cí­men a to­tá­lis csa­lád irá­nyí­tás­ra tör. Ma még ke­ve­sebb mint több si­ker­rel. A ke­mény fér­fi­as nő hi­á­ba vár gyen­géd­sé­get, fi­gyel­mes­sé­get fér­jé­től. Rend­kí­vül ne­héz tig­rist simogatni. Meg­va­ló­sul Ham­vas ví­zi­ó­ja, „ti­tánt” kap a „szi­rén”, és for­dít­va. A gye­rek pe­dig kró­ni­ku­san sze­re­tet­hi­á­nyos, már több nem­ze­dék óta. A csa­lád szem­mel lát­ha­tó­an la­zul. A po­li­ti­kai pár­tok egy ré­sze bur­kol­tan tá­mo­gat­ja ezt. A gon­dos­ko­dás fő­leg anya­gi természetű. A ro­ko­ni kap­cso­la­tok tar­tá­sa eset­le­ges. Rit­ka az olyan csa­lád, aki a déd­szü­lő­ket vagy azok szü­le­it is­me­ri. Tra­dí­ció nem ke­let­ke­zik.  Igény sincs rá.  A kü­lön­bö­ző kor­osz­tály­ok há­rom­tól hat és fél órát töl­te­nek tv előtt. Ez mind a csa­lád­tól el­vont idő. A szo­ká­sok, az ér­ték­rend nem men­nek át. A tv azon­ban olyan ma­ga­tar­tás­min­tá­kat és ér­ték­ren­de­ket visz be csa­lád­ja­ink­ba, amik min­den em­be­ri kö­zös­ség­től ide­ge­nek. Kér­dés, hogy kik, ki­nek a meg­bí­zá­sá­ból, mi­lyen cél­lal kény­sze­rí­tik ránk. A kép­er­nyőn na­pon­ta meg­gyil­kolt het­ven­két em­ber, va­la­mint ezek rek­lám­jai, erő­sza­kot, sőt ke­mény bű­nö­zé­si hul­lá­mot gerjesztenek, és ez ki­mond­ha­tó, még ak­kor is ha nem „bi­zo­nyí­tott”. Ugyan­is ér­tel­mi­sé­gi ré­te­günk irány­adó ré­sze ide­gen, zö­me ja­ni­csár. Né­mely „tv sze­mé­lyi­ség” odá­ig megy, hogy ame­ri­kai szopósrosszlányt ál­lít asszo­nya­ink elé, elénk kö­ve­ten­dő pél­dá­nak, meg homoszexualitást, lesz­bi­kus­sá­got és mind­egy hogy mit, csak em­be­ri ne le­gyen. Ez az el­vá­rás rend­szer meg­je­lent a tör­vény­ho­zás szint­jén is, a végrehajtóhatalom szint­jén is. Mind­két szin­ten je­len van a szer­ve­zett bű­nö­zés is.

A tár­sa­dal­mat mér­he­tet­le­nül sok tör­vény sza­bá­lyoz­za, amit az ál­lam­pol­gár kö­vet­ni nem tud, nem is­mer, így ki­szol­gál­ta­tot­tá vá­lik a tör­vény­szol­gák­nak, akik vi­szont gát­lás­ta­la­nok. Az ön­kén­tes tör­vény­kö­ve­tő ma­ga­tar­tás ál­ta­lá­no­san hi­ány­zik, aki te­he­ti, a leg­kü­lön­fé­lébb tár­sa­dal­mi szin­te­ken és mó­do­kon lelkiismeretfúrdalás nél­kül csi­bész­ke­dik. Tit­kon va­gyo­no­so­dik, mi­köz­ben meg­győ­ző­en panaszkodik.. Egye­nes ki­ál­lás, jel­lem se­hol.   Az élen egy le­tűnt dik­ta­tú­ra dek­lasszá­ló­dott ve­ze­tő ré­te­ge mű­kö­dik, gát­lás­ta­la­nul.

Tár­sa­dal­mi moz­gá­sok­ban a meg­nyug­vás, lét­biz­ton­ság, jó­ság, igaz­sá­gos­ság, be­csü­le­tes­ség a ten­den­ci­ák és je­len­sé­gek szint­jé­ről is hi­ány­zik. Gya­kor­la­ti­lag nincs ér­ték­rend, ha bár­hol fel­me­rül, a mé­dia el­söp­ri, meg az egyéb, fi­ze­tett ügy­nö­kök. Csak az ér­vé­nye­sül, aki li­be­rá­lis „ér­ték­ren­det” vál­lal, le­he­tő­leg „bal­ol­da­lit”, és na­pon­ta dek­la­rál­ja.

Is­ko­lá­ink­ban azt ta­nít­ják ró­lunk, ne­künk, hogy nem­ze­tünk az anya­nyelv­ét, nem­ze­ti kul­tú­rá­ját, or­szá­gát úgy lop­kod­ta össze azok­tól a né­pek­től, akik­kel kap­cso­lat­ba ke­rült, rab­ló haj­la­mai okán ka­lan­do­zott, és csak az eu­ró­pai ke­resz­tény­ség fel­vé­te­le, az eu­ró­pai kul­tú­ra el­sa­já­tí­tá­sa után lett har­mad­ren­dű, meg­tűrt „kul­túr­nép”. Tri­a­nont pe­dig ne­künk kell szé­gyell­nünk. Szó­ba hoz­ni sem sza­bad, hisz meg­sért­het­jük „juropa” meg az országtolvaj szomszédok ga­lamb­lel­két, és ak­kor lesz „kipi-kopi” megint. A Nem­ze­ti Mú­ze­um­ban ser­dü­let­len gye­re­kek­nek ta­nít­ja az ide­gen­ve­ze­tő, hogy Árpádházi ki­rá­lya­ink olyan bar­bá­rok vol­tak, hogy ír­ni ol­vas­ni nem tud­tak, el­ső „kultúrkirályunk” Mátyás.(1999. jú­ni­us. 16.) Ha mind­ez igaz vol­na is, mint ahogy ha­zug­ság, gye­rek­lel­ket öl­ni, ak­kor is bűn­tény.

Ezt a ha­mis tu­da­tot a ha­mis tu­do­má­nyos­ság és a ha­mis mé­dia ter­jesz­ti, fel­is­mer­he­tő­en ide­gen ér­de­kek men­tén. Ma­gya­rán ki­mond­va: a szol­ga­ság, és alá­ren­delt­ség tu­da­tát ta­nít­ják ne­künk, a mi pén­zün­kön. Ezt a ha­mis tu­da­tot is, a ha­mis tu­do­má­nyos­ság és a ha­mis mé­dia ter­jesz­ti. Ide­ge­nek, fel­is­mer­he­tő­en ide­gen ér­de­kek men­tén. A fo­gal­ma­in­kat fo­ko­za­to­san meg­foszt­ják ere­de­ti je­len­té­sük­től. A kö­zép­is­ko­lai ta­ná­ra­ink (át­adan­dó a „mód­szer”!) a gye­rek­kel együtt ér­tel­me­zik a fo­gal­ma­kat, ahe­lyett, hogy ké­zi­köny­vek­ből tá­jé­ko­zód­ná­nak. Vál­to­zó je­len­té­sű fo­gal­mak ve­szé­lyét nem kell ma­gya­ráz­ni. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött nem le­het­sé­ges a kom­mu­ni­ká­ció. Ide­gen­ként ál­lunk, egy­más­nak hát­tal.

A „sze­re­tet” és „jel­lem” fo­gal­mak a pe­da­gó­gi­ai iro­da­lom­ból tel­je­sen hi­á­nyoz­nak, a pe­da­gó­gi­ai gya­kor­lat­ból nagy­részt. A kul­tú­ra fo­ga­lom, ami a meg­mű­ve­lés­ből, kul­tusz­ból ered, te­hát Is­ten­hez, szel­le­mi­ség­hez kö­tött,  ma már csak anyag-vo­nat­ko­zás­ban kap tar­tal­mat. Az ok ké­zen­fek­vő. Szé­les tár­sa­dal­mi ré­te­gek (az ér­tel­mi­sé­gi­ek is!) olyan ok­ta­tást kap­tak, olyan élet­for­mát él­nek, ami­nek lel­ki, szel­le­mi vo­nat­ko­zá­sai nin­cse­nek, csak anyag vo­nat­ko­zá­sai van­nak. Ha a klasszi­ku­sok­nál meg­je­le­nik Is­ten, szakralitás, ön­zet­len­ség, ne­mes­ség, ez, az ér­tel­me­zést za­va­ró, de a dol­go­kat nem na­gyon be­fo­lyá­so­ló, te­hát fe­les­le­ges ka­te­gó­ri­á­ba so­ro­ló­dik.

A la­kó­tér ál­la­mi­lag ki­sza­bott. Az ön­kor­mány­za­ti hi­va­ta­lok­ban rend­szer vál­tás nem tör­tént. A Hi­va­tal ugyan­úgy meg­fojt ma is min­den kez­de­mé­nye­zést, mint az át­kos­ban. Su­nyi „no­menk­la­tú­ra” irá­nyít. A „hi­va­tal” a vál­lal­ko­zók­kal ma is harc­ban áll. A hi­va­tal le­het to­ho­nya, vál­lal­ko­zó so­ha. A hi­va­tal in­for­má­lis kap­cso­la­tok­ra tá­masz­ko­dó, no­menk­la­tú­ra bá­zi­sú ma is. Ez a konf­lik­tus oka, meg a pénz­irigy­ség. A la­kó­te­le­pek la­kó­há­zai szer­ke­zet­te­le­nül ke­rül­tek el­he­lye­zés­re. Pro­vi­zó­ri­kus érv a to­rony­da­ru te­le­pí­té­si költ­sé­ge. Aho­va el­ér, ad­dig ház ke­rül, aho­va nem, oda nem. A la­kó­te­le­pe­ken nincs köz­pont és nincs ut­ca. Ház­szám ke­re­sés­re jó stra­té­gia nincs. A la­kó­te­lep gya­kor­la­ti­lag ka­o­ti­kus, hi­á­ba szé­pen szer­kesz­tett a te­le­pí­té­si terv, hi­á­ba áll­nak a ma­ket­te­ken szép sor­ban a há­zak. Az épü­le­tek tö­vé­ben áll­va tel­je­sen le­he­tet­len az el­iga­zo­dás.

A csa­lá­di há­zas be­épí­tés­nél az egyen­ru­ha elv és a funkciótlanság a két szem­pont, ami ér­vé­nye­sül. A te­lek ki­csi, csak meg­ha­tá­ro­zott mé­re­tű for­má­jú, te­te­jű há­zak épül­het­tek tör­vé­nye­sen. Má­ra ez  a ki­va­gyi­ság irá­nyá­ba mo­zog. Ma nincs pa­raszt­ház, la­ka­tos­ház, kék­fes­tő­ház, de nincs au­tó­fé­nye­ző-ház, au­tó­sze­re­lő-ház se. A sok egy­for­ma te­lek kö­zé nem rak­ha­tó be egy na­gyobb. Fa­lun kí­vül épül­het mű­hely. Kü­lön. Ez azt je­len­ti, hogy a szak­ma-gya­kor­ló élet­for­ma ki­ala­ku­lá­si le­he­tő­sé­ge nincs meg. Til­tott. Szó sze­rint, mert tör­vé­nye­sen nem meg­va­ló­sít­ha­tó.

Új kö­zös­sé­gi te­rek ala­kul­nak ki. A kul­túr­há­zak el­mé­le­ti­leg a kö­zös­ség szel­le­mi­sé­gé­nek ki­ala­kí­tá­sá­ra épül­tek. Vi­dé­ken a fris­sen lét­re­ho­zott kul­túr­ház há­ló­zat se­gí­tet­te ama­tőr szín­ját­szó-cso­por­tok ki­ala­ku­lá­sát, tö­me­ge­sen. Faj­sú­lyos da­ra­bok is szín­re ke­rül­tek (Bony­há­don pld. Schil­ler: Ár­mány és sze­re­lem, Nyírő: Mádéfalvi ve­sze­de­lem, stb.). Min­den­ki ját­szott, a fog­tech­ni­kus­tól a ci­pé­szig. Min­dig telt ház előtt. A ren­de­zést ta­ná­rok vé­gez­ték, a dísz­le­te­ket a kép­ző­mű­vész szak­kör ké­szí­tet­te el. Az elő­adás­ra az egész fa­lu kíváncsi volt, sőt „vi­dék­re” is el­ju­tott.

Mo­del­le­ző-, fo­tó-, fil­mes-, stb. szak­kö­rök is mű­köd­tek, és ki­ál­lí­tot­tak.

Má­ra a mo­zi funk­ció, ke­res­ke­dés, ki­se­gí­tő is­ko­la, ki­ál­lí­tá­sok, nyug­dí­jas klub a re­per­to­ár. Al­ko­tó­mun­ka nem fo­lyik!

A kocs­mák is el­vesz­tik ré­teg­ka­rak­te­rü­ket. Már nem gaz­da­kör v. iparoskör. Mind­in­kább a le­ré­sze­ge­dés he­lyei. Kü­lö­nö­sen fa­lu­he­lyen pan­csolt bo­rok okoz­nak sú­lyos be­teg­sé­ge­ket, gyak­ran ha­lált.

Az ér­tel­mi­sé­gi ré­teg nem funk­ci­o­nál. A kö­tött mun­ka­idő alatt vég­zett mun­ka után ma is hi­ány­zik a kö­zös­sé­gi élet, a szel­le­mi mű­he­lyek. A tár­sa­da­lom ele­mi ré­sze­i­re bom­lott. A ke­res­ke­dő és tör­vény­szol­ga ré­teg jól él, egy ré­sze ke­mé­nyen va­gyo­no­so­dik. Há­za­ik nem annyi­ra íz­lést, in­kább va­gyont mu­tat­nak. A vá­ros­köz­pont erő­tel­je­sen szí­ne­se­dik. Bol­tok so­ra nyílt, nyí­lik, sok tönk­re­megy, más újat nyit. Vá­ros­szer­ke­ze­ti vál­to­zás ma rit­ka, köz­pon­ti pén­zek hi­á­nyá­ban.

A gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai éle­tet a sza­tó­csok és tör­vény­szol­gák in­for­má­li­san irá­nyít­ják. A fo­rint-fil­lér re­a­liz­mu­sán és ön­ér­de­ken kí­vül más érv nem je­le­nik meg a dön­tés­ho­za­tal­ban.

Össze­fog­lal­va:

Az élet­nek ma, rend­je nincs. Az ön­zés szám­ta­lan for­má­ban a tár­sa­da­lom­ba szerv­ült. Kü­lö­nö­sen ki­rí­vó  a ko­ráb­bi pártnomenklatúra ön­zé­se. Min­den­ki ma­gá­ért hajt. Az ál­la­po­tok za­va­ro­sak. Mo­rá­lis meg­fon­to­lá­sok, em­pá­tia, gon­dos­ko­dás nincs, gaz­da­szem­lé­let rit­ka. A tör­vé­nyek nem áll­nak össze egy­sé­ges rend­szer­ré, ki­ját­szá­suk nem­ze­ti sport. A lel­ki szel­le­mi hit­be­li vi­szo­nyok csak igen vé­kony, be­fo­lyás­sal nem bí­ró ré­te­gek­nél sta­bi­lak.

A tra­di­ci­o­ná­lis egy­há­zak adó­sak az or­szág új­ra evan­ge­li­zá­lá­sá­val.

Sok a csa­lád szét­ve­rő, bom­lasz­tó szek­ta, és sza­po­rod­nak. A ma­gyar em­ber ma, kul­tú­rá­ja hí­ján ki­szol­gál­ta­tot­tan sod­ró­dik az ese­mé­nyek­kel. Ki­szol­gál­ta­tott sa­ját, ön­ző ve­ze­tő ré­te­gé­nek

Az ér­tel­mi­sé­gi ál­tal ki­sza­bott „mér­ték” gya­kor­la­ti­lag ál­la­ti. Lé­lek­te­len,  szel­lem­te­len,  becs­te­len.

Mé­di­ánk­ban ide­ge­nek ma­ni­pu­lál­nak, ér­de­ke­ink el­len.

A tar­tal­mu­kat vesz­tett, ma­ni­pu­lált fo­gal­mak min­den­fé­le ér­tel­me­zést le­he­tő­vé tesz­nek, ön­ma­gát is és ön­ma­ga el­len­té­tét is, gá­tol­va a kom­mu­ni­ká­ci­ót.

Az igaz­ság ala­pú tör­vény­ke­zést fel­vál­tot­ta az ér­dek­ala­pú tör­vény­ke­zés. A jurokomform tör­vé­nyek be­ho­zá­sa pe­dig ki­szol­gál­tat­ja or­szá­gun­kat ide­gen ér­de­kek­nek. Az or­szág éle­té­ben nincs je­len olyan szel­le­mi rend­szer, amely a ki­szol­gál­ta­tott, ér­de­ke­it ar­ti­ku­lál­ni nem tu­dó, nem is aka­ró ré­te­ge­ket vé­de­né; sőt, szel­le­mi rend­szer sem. A tár­sa­da­lom­ban nem je­le­nik meg szá­mot­te­vő erő­vel az ,,Egész” irá­nyá­ba mu­ta­tó aka­rat, így a nem­zet, ha­za, or­szág fo­gal­mak il­let­ve tar­tal­mak és ezek ,,érdeke” sem. Aki a nem­zet, a ha­za ér­de­két ki­mond­ja, ar­ra rá­zú­dul a li­be­rá­lis masz­lag, a ja­ni­csá­rok és nárcisztikus pszihopaták össz­tü­ze. Ide­gen ér­de­kek men­tén szel­le­mi sze­mét, és mo­csok dől az or­szág­ra.

Az ál­lam­pol­gár­nak ha­mis nem­zet­tu­da­ta van, ami ön­vé­de­lem­re kép­te­len­né te­szi.

Az or­szág­ban kép­ző­dő jö­ve­del­mek hat­van szá­za­lé­kát egy hat nyolc szá­za­lé­kos ré­teg bir­to­kol­ja, húsz szá­za­lék ja­ni­csár húsz szá­za­lé­kot, ők  köz­ter­he­ket nem vi­sel­nek. A ma­ra­dék húsz szá­za­lék jö­ve­de­lem a tár­sa­da­lom több mint het­ven szá­za­lé­káé, aki  igen ala­csony, igen sok nyo­mor­szin­ten él, na­pi ti­zen­két órát dol­go­zik, de a köz­ter­he­ket Ő vi­se­li, az or­szá­got Ő tart­ja fenn. A fe­szült­ség és bi­zal­mat­lan­ság pe­dig nő, ezt ger­jesz­ti a ci­ni­kus mé­dia és a mű­kö­dő ál­de­mok­ra­tiz­mus.

Az in­tel­lek­tu­á­lis bű­nö­zés pél­dát­lan mé­re­te­ket ölt. Össze­fo­nó­dott a tör­vény­ho­zás­sal, az ál­lam­szer­ve­zet­tel, a gaz­da­sá­gi élet­tel. A „for­té­lyos fé­le­lem” igaz­gat to­vább­ra is, cson­ka or­szág szer­te, tíz esz­ten­dő­vel az „át­kos” után.

Össze­ve­tés

A tör­té­ne­lem­tu­do­mány­nak egyet­len vég­ső fel­ada­ta lel­he­tő fel, még­pe­dig a nép­lé­lek meg­erő­sí­té­sé­nek ne­mes fel­ada­ta. Ezt a célt a tör­té­ne­lem­tu­do­mány a tör­té­nel­mi igaz­sá­gok ki­ku­ta­tá­sá­val, és ki­mon­dá­sá­val éri el. Ha ez az igaz­ság po­zi­tí­vum, büsz­kék és erő­sek le­szünk ál­ta­la. Ha ne­ga­tí­vum, ma­gunk­ba szál­lunk, és na­pi cse­le­ke­de­te­ink­re vo­nat­ko­zó­an kö­vet­kez­te­té­se­ket vo­nunk le be­lő­le. Mind­két le­he­tő­ség épü­lé­sün­ket szol­gál­ja. Ame­lyik nem­ze­ti tör­té­ne­lem­tu­do­mány a nép­lel­ket nem erő­sí­ti, az al­kal­mat­lan és kép­te­len, te­hát má­sok tör­té­ne­lem­tu­do­má­nya. Ezen a kon­fe­ren­ci­án öröm résztvenni, mert év­ről év­re, elő­adás­ról elő­adás­ra, erő­sö­dik lel­künk. A ki­mon­dott igaz­sá­gok eme­lik lel­kün­ket, nö­ve­lik ön­bi­zal­mun­kat. Rend­kí­vü­li ta­pasz­ta­la­ta­ink hal­mo­zód­nak fel. Mind­ezek mel­lett, mai ko­runk ki­éle­zett kor, rend­kí­vü­li ta­pasz­ta­la­ta­in­kat köz­vet­le­nül hasz­nál­hat­juk az ál­la­po­tok ja­ví­tá­sá­ra.

Néz­zük meg hát mai na­pun­kat, mai ál­la­po­ta­in­kat, a teg­nap tük­ré­ben, ves­sük össze a nép­rajz, a mi­to­ló­gia, és a tör­té­ne­lem­tu­do­mány ál­tal le­írt em­bert a ma élő­vel. Eb­ből meg­ha­tá­roz­zuk na­pi fel­ada­ta­in­kat.

Ügyel­jünk! Nem egy ré­gi ál­la­po­tun­kat ál­lít­juk vissza; mai ál­la­po­tun­kat iga­zít­juk, em­be­ri­re.

Mon­dan­dóm nem po­li­ti­kai jel­le­gű. Az éle­tünk­kel fog­lal­ko­zom. Egy­be­esés on­nan adó­dik, hogy a po­li­ti­ku­sok lé­te­zé­sünk ke­re­te­it manipulálják. Itt ígé­rem meg, hogy ve­lük el­len­tét­ben, én szán­dé­ko­san nem ha­zu­dok. Össze­ve­tem a nép­rajz ál­tal le­írt em­bert a ma­i­val. Spe­ku­lá­lok, a sa­ját sza­kál­lam­ra, és osz­to­zunk, amin le­het.

Ha­son­lít­sunk hát, gon­do­lat­ról gon­do­lat­ra.

A)A ré­gi ma­gyar tár­sa­da­lom­ban az em­ber fel­emel­ke­dé­sét a lel­ki-szel­le­mi szfé­rá­ban, ön­ma­gán be­lül ta­lál­ta meg. Élet­for­má­ját, kör­nye­ze­tét szer­ves egy­ség­be fog­lal­ta, össze­je­löl­te az ál­ló­csil­lag­ok­kal és Is­ten irá­nyá­ba ál­lí­tot­ta. Mély és in­ten­zív hit­éle­tet élt, szi­go­rú er­köl­csi, em­be­ri, Is­te­ni nor­mák sze­rint, mind­ez egy­be­esett na­pi élet­fenn­tar­tó te­vé­keny­sé­gé­vel.

B)A ma em­be­re anya­gi fel­emel­ke­dés­re tö­rek­szik. Éle­tét, te­vé­keny­sé­gét a zi­lált­ság, ma­ni­pu­lált­ság és is­ten­te­len­ség ural­ja. Hit­élet alig van, er­köl­csi nor­mák igen szűk kör­ben adód­nak. Na­pi élet­fenn­tar­tó te­vé­keny­sé­gét a „fo­rint-fil­lér” prak­ti­ku­ma ha­tá­roz­za, és jel­lem­zi, amit a fo­lya­ma­tos vál­to­zá­sok­hoz iga­zít.

A)A ré­gi ma­gyar tár­sa­da­lom­ban a csa­lá­di élet pél­dá­san szo­ros, Is­ten­hez kö­ze­li, a ro­ko­ni kap­cso­la­to­kat gyen­gé­den ápol­ják, és több nem­ze­dék­re vissza­me­nő­en számontartják.

B)A csa­lá­dok meg­hitt­sé­gét szét­ve­ri a na­pi 3-5 órás TV je­len­lét, a szug­ge­rált fo­gyasz­tás, az abor­tusz, a meg­él­he­té­si gon­dok. Ro­ko­ni kap­cso­la­ta­ink la­zák, elő­de­ink­ről alig tu­dunk.

A)A ré­gi ma­gyar em­ber élet­for­má­ja százéveken ke­resz­tül ál­lan­dó volt. Vi­zu­á­lis kör­nye­ze­te ben­ső­sé­ges, szo­kat­la­nul dús, konk­rét szak­rá­lis je­len­té­se­ket hor­do­zó. Vizualitása, szo­ká­sai, köl­té­sze­te, éle­te, cél­ori­en­tált komp­lex rend­szer, mely egy­be­esik és ana­lóg a lét me­ta­fi­zi­kai tör­vé­nyes­sé­gé­vel, a Is­ten tör­vé­nye­i­vel. Bi­zo­nyos nép­ré­sze­ink a mai na­pig így él­nek, nap­ja­ink­ban cson­ka­or­szág-szer­te gyűjt­he­tők e szel­le­mi rend­szer szi­lánk­jai.

B)Életformánk fo­lya­ma­to­san vál­to­zik, rek­lám­kam­pá­nyok men­tén. Vi­zu­á­lis kör­nye­ze­tünk íz­lés­te­le­nül ve­gyes, mond­hat­ni ko­szos, cél­ori­en­tált ká­osz. A fo­gyasz­tás, értsd pa­zar­lás, élet­ener­gi­á­ink szét­szó­rá­sa irá­nyá­ba ma­ni­pu­lált. Me­ta­fi­zi­ka­i­lag tör­vény­te­len, a szakralítást, Is­te­ni tör­vényt, meg­tar­tó ha­gyo­mányt pusz­tí­tó. Mód­sze­re­sen fel­pör­ge­tett.

A)A ré­gi ma­gyar tár­sa­da­lom­ban tra­di­ci­o­ná­lis egy­há­za­ink min­den idő­ben tá­ma­szai a nem­zet­nek, ha­zá­nak, csa­lád­nak. A lé­lek­erő fő tá­ma­szai, a sta­bi­li­tás fő for­rá­sai.

B)Tradicionális egy­há­za­ink ma adó­sak az or­szág új­ra evan­ge­li­zá­lá­sá­val. Szek­ták sza­po­rod­nak, me­lyek csa­lá­do­kat tép­nek, la­zí­ta­nak és lá­zí­ta­nak, ön­ma­gunk el­len, tra­dí­ci­ó­ink el­len, Teremtőnk el­len.

A)A ré­gi ma­gyar tár­sa­da­lom­ban az ön­zés­nek nem vol­tak tár­sa­da­lom­ba szerv­ült for­mái. A ma­gyar em­ber egyenesgerincű, jel­le­mes, min­den kö­rül­mény kö­ze­pet­te be­csü­le­tes. A csa­lád és az is­ko­la er­re ne­velt, az or­szág ezt vár­ta el.

B)Ma az ön­zés jel­lem­ző, el­fo­ga­dott, sőt is­ko­lá­ban ta­ní­tott ma­ga­tar­tás­for­ma. Er­re pél­da a „pri­va­ti­zá­ció” is. Gya­kor­la­ti­lag az ál­la­mo­sí­tott va­gyo­nok­ba az ál­la­mo­sí­tók jog­utó­dai ül­nek. Amit nem tud­nak meg­sze­rez­ni, azt el­ad­ják ide­ge­nek­nek, és a pén­zen egy­más kö­zött osz­toz­nak. Min­den­ki ma­gá­nak ka­par, igen gusz­tus­ta­la­nul. Az élen egy le­vi­téz­lett  kor bu­kott elit­je, fő­sze­rep­ben. Ge­rin­ces­ség, jel­lem, szo­li­da­ri­tás a ve­ze­tés­ben nincs. Ok­ta­tás­ban nincs. Az élet­ben igen rit­ka. Aki te­he­ti, be­áll a zsi­vá­nyok so­rá­ba. A fo­gyasz­tás az egyet­len el­vá­rás.

A)A ré­gi ma­gyar tár­sa­da­lom­ban bű­nö­zés alig for­dul elő. A tör­vé­nyen kí­vül re­ked­tek fő­leg sze­gény­le­gé­nyek, akik -tudatosan fel­vál­lal­va- ősi lét­for­mát, szel­le­mi­sé­get őriz­nek.

B)Bűnözés a tár­sa­da­lom min­den ré­te­gé­ben bő­sé­ge­sen elő­for­dul. Lo­pás, rab­lás, gyil­kos­ság min­den­na­pos. A TV csa­tor­ná­kon na­pon­ta het­ven­két em­bert gyil­kol­nak meg, kü­lö­nös, pa­to­ló­gi­ás ke­gyet­len­ség­gel. Tud­ha­tó, hogy gyár­tó­juk is, ter­jesz­tő­jük is pa­to­ló­gi­ás. Kü­lö­nö­sen ve­szé­lyes az in­tel­lek­tu­á­lis bű­nö­zés, itt a sik­kasz­tók a pél­da­adók, a ve­ze­tők, az ál­do­zat az egész kö­zös­ség. A szer­ve­zett bű­nö­zés a tör­vény­ho­zás­ban és az ál­lam­igaz­ga­tás­ban is je­len van. Bí­ró­sá­ga­ink pár­to­sak.

A)A ré­gi ma­gyar tár­sa­da­lom­ban a po­li­ti­kai ve­ze­tő ré­teg a vizs­gált időszakban(1800-1945) ön­zet­le­nül ke­res­te az egyé­ni ki­szol­gál­ta­tott­ság meg­szün­te­té­sé­nek le­he­tő­sé­ge­it.

B)A po­li­ti­kai ve­ze­tő ré­teg egyik ré­sze, ko­ráb­bi or­szág­lá­sa so­rán szer­zett ma­ni­pu­lá­ci­ós ta­pasz­ta­la­ta bir­to­ká­ban, pél­dát­la­nul becs­te­len és ci­ni­kus. Má­sik ré­sze, nem kel­lő­kép­pen ra­di­ká­lis és prag­ma­ti­kus a no­menk­la­tú­rás és ide­ge­nek­ből ál­ló köz­igaz­ga­tás-, bank­szfé­ra- és mé­dia-te­vé­keny­ség­gel szem­ben, így ha­té­kony­sá­ga a va­lós élet előre vitelében még nem elég­sé­ges.

A)A ré­gi ma­gyar tár­sa­da­lom­ban kul­tú­ránk ma­ga­san in­teg­rált lel­ki-szel­le­mi rend­szer, amely szer­ves egy­ség­be fog­lal­ja a sokezeréves mi­to­ló­gi­át, a ke­resz­tény­sé­get, és a ma­te­ri­á­lis lé­te­zést. Mű­kö­dő egész.

B)Ma az élet­nek rend­je nincs. Szel­le­mi éle­tünk­ben ide­ge­nek ke­ve­rik a za­va­rost, önös cél­ja­ik­nak meg­fe­le­lő­en, mul­ti­na­ci­o­ná­lis cé­lok men­tén. Tár­sa­dal­munk­ban nem je­le­nik meg struk­tu­rált, az ,,Egész” irá­nyá­ba mu­ta­tó aka­rat, így a nem­zet, ha­za tar­tal­mak és ezek ,,érdeke” sem. Aki a nem­zet, a ha­za ér­de­két ki­mond­ja, ar­ra in­ter­na­ci­o­na­lis­ta és koz­mo­po­li­ta tá­ma­dás zú­dul, ja­ni­csá­rok és nárcisztikus pszihopaták össz­tü­ze. Ide­gen ér­de­kek men­tén sze­mét, és mo­csok dől az or­szá­gunk­ra.

Az ál­lam­pol­gár­nak ha­mis nem­zet­tu­da­ta van, ami ön­vé­de­lem­re kép­te­len­né te­szi. Za­vart ál­la­po­tun­kat ja­ni­csá­rok, ide­ge­nek, és ha­mis po­li­ti­ku­sok tart­ják fenn, mé­di­ánk és szel­le­mi éle­tünk ura­lá­sá­val.

A)Régen, or­szá­gunk Bol­dog­asszony or­szá­ga, né­pünk min­den­kor Bol­dog­asszony né­pe, a sze­re­tet né­pe. Mi­to­ló­gi­ánk pon­to­san ezt mu­tat­ja. Tra­dí­ci­ónk, ka­riz­ma­ti­kus szár­ma­zás­tu­da­tunk meg­tar­tó ere­jű. A tör­té­nel­mi for­rá­sok tanúsága sze­rint el­múlt hat­ezer esz­ten­dő­ben min­den­kép­pen.

B)Országunk ma is Bol­dog­asszony or­szá­ga, né­pünk ma is Bol­dog­asszony és a sze­re­tet né­pe. Ka­riz­ma­ti­kus szár­ma­zás­tu­da­tunk nincs. Tra­dí­ci­ónk nagy ré­sze el­pusz­tult, ma is fo­lya­ma­to­san pusz­tí­tott. Mi ma­gunk is pusz­tu­lunk, ér­té­ke­ink­kel együtt. Hogy nem tu­dunk ró­la, en­nek fél­re­ve­ze­tett­sé­günk az oka. Olyan szel­le­mi, lel­ki rend­szer, ami­nek meg­tar­tó ere­je vol­na, ma nem mű­kö­dik ha­zánk­ban. Irá­nyít­ha­tat­la­nul sod­ró­dunk ide­ge­nek ér­de­kei men­tén, ide­ge­nek „szel­le­mi” ve­ze­té­sé­vel. Az egy­sze­ri és meg­is­mé­tel­he­tet­len szu­ve­rén sze­mé­lyi­sé­ge­ket, arc­ta­lan tö­meg­em­ber­ré mos­sa a pénz és a ha­mis pro­pa­gan­da. Hogy még lé­te­zünk, Is­ten ke­gyel­me raj­tunk.

Itt van te­hát az ide­je, hogy mi is meg­te­gyük a ma­gun­két, ma­gun­kért.

Az or­szág­ban kép­ző­dő jö­ve­del­mek hat­van szá­za­lé­kát egy hat nyolc szá­za­lé­kos ré­teg bir­to­kol­ja, húsz szá­za­lék ja­ni­csár, húsz szá­za­lé­kot, ők  köz­ter­he­ket nem vi­sel­nek. A ma­ra­dék húsz szá­za­lék jö­ve­de­lem a tár­sa­da­lom több mint het­ven szá­za­lé­káé, aki  igen ala­csony, sok nyo­mor­szin­ten él, na­pi ti­zen­két órát dol­go­zik, de a köz­ter­he­ket Ő vi­se­li, az or­szá­got Ő tart­ja fenn. Ugyan­ak­kor gya­kor­la­ti­lag jog­fosz­tott.

Epi­ló­gus

Ide kí­ván­ko­zik, hogy mi­köz­ben mi el­szen­ved­tük a szo­ci­a­liz­mus és a kul­tú­ra­vesz­tés ret­te­ne­tét, a „Nagy Nyu­gat” ugyan­csak el­bu­kott. Az Igaz­ság hír­ből sem is­mert, a gaz­da­ság le­ta­rol­ta a hu­má­nu­mot, az Is­te­nes és Is­te­ni ér­ték­ren­det, és ben­nün­ket is be­le­rán­gat­nak az anar­chi­á­ba. Min­den ame­ri­ka­ni­zá­ló­dik. Amerika(USA) az 1890-es évek­ben vív­ta utol­só nagy csa­tá­ját a szerv­ülé­sért. Kon­zer­va­tív ame­ri­kai új­ság­írók el­vé­gez­ték az el­ső tar­ta­lom­elem­zést. Ar­ra vol­tak kí­ván­csi­ak, hogy a lé­lek­épí­tő, em­ber­for­má­ló, te­hát nem­zet­te­rem­tő pub­li­cisz­ti­kát mi­ért és ho­gyan vál­tot­ta fel, a plety­ká­ra és szen­zá­ci­ó­ra ala­po­zott pub­li­cisz­ti­ka. Nem ju­tot­tak hasz­nál­ha­tó ered­mény­re. Mi most szen­ved­jük el ezt az át­me­ne­tet. Ezért is­mer­he­tő fel szá­munk­ra a je­len­ség.

A plety­ka nem va­ló­di, jel­le­mes em­ber­re épít, sőt a gya­nú fel­kel­té­sé­vel azt a ha­mis il­lú­zi­ót kel­ti, mint­ha ilyen nem is lé­tez­ne, nem is kel­le­ne. A szen­zá­ció hi­u­sá­gun­kat ve­szi cél­ba, fel­fo­koz­za, és azt a ha­mis il­lú­zi­ót kel­ti, mint­ha a sztár, kö­ve­ten­dő pél­da len­ne, a köz­vé­le­mény pe­dig tisz­tel­né. Egé­szen a kö­vet­ke­ző sztár meg­je­le­né­sé­ig.

A Rend al­kal­mas kör­nye­zet az élet­re, a ká­osz al­kal­mat­lan. Ezt könnyű be­lát­ni. Eb­ből kö­vet­ke­zik az, hogy a kon­zer­va­tív ér­ték­rend­ben le­het él­ni, li­be­rá­lis­ban nem. Biz­tos hogy kon­zer­va­tív ér­ték­ren­dű tár­sa­da­lom az, ame­lyik élet­ké­pes. Biz­tos hogy tra­dí­ci­ó­ra kell épí­te­nünk.

Al­kal­mat­lan te­hát a plety­ká­ra és szen­zá­ci­ó­ra épü­lő pub­li­cisz­ti­ka és po­li­ti­ka.

Is­ten igé­jé­re és a tra­dí­ci­ó­ra épít­he­tő tár­sa­da­lom.

Ha ame­ri­ka­ni­zá­ló­dunk, glo­ba­li­zá­ló­dunk, Is­te­nes tra­dí­ci­ón­kat rab­szol­ga tra­dí­ció vált­ja fel. Mint nyugat europában. Is­ten ment­sen et­től.

Össze­ha­son­lí­tot­tuk a két idő­szak­ok em­be­rét!

Lá­tod?

Mi­ért te lá­tod? Ki, mi­ért nem lát­ja? Meg­fi­ze­tik? Kik? Mi­ért?

Kell ez ne­künk?

Van öt­le­ted?

Ezt kell hely­re­hoz­nunk. Mi­e­lőbb.

Le­he­tő­sé­ge­ink

Nyil­ván­va­ló a kul­tú­ra vesz­tés. Nyil­ván­va­ló az ok. Nyil­ván­va­ló a kö­vet­kez­mény. Nyil­ván­va­ló az ide­gen­ke­zű­ség. Nyil­ván­va­ló az ide­gen be­fo­lyás fo­lya­ma­tos­sá­ga most is.

A pers­pek­tí­va sem ró­zsás. Vi­lá­gunk­ban a szür­ke­ál­lo­mány el­szí­vás, a gaz­da­sá­gi kény­szer, a ka­to­nai kény­szer, szán­dé­kos fél­re­ve­ze­tés pusz­tít­ja a nem­ze­te­ket. Ez a globalizáció, a sza­tó­csok és tör­vény­szol­gák vi­lá­ga. Szel­le­mi­ség nincs, lel­ki­ség nincs, Fény nincs, ki­zá­ró­lag pi­ac van, és fo­lya­ma­tos, per­ma­nens ma­ni­pu­lá­lás, za­var­kel­tés, a hagyományok teljes felszámolása. A szel­lem fé­nye he­lyett a pénz szel­le­me ural­ko­dik fe­let­ted. Az ál­la­ti­nál rosszabb szint.

Az ál­lat nem sza­dis­ta, nem nárcisztikus pszihopata. Nem vár­ja el, és nem is akar­ja, hogy ál­do­za­ta felfalatását sza­bad­ság­nak és de­mok­rá­ci­á­nak higgye, mond­ja. Fi­zetett hi­é­ná­k, ezt az aljasságot pén­zért, kar­ri­e­rért igaznak ál­lít­ják, hí­resz­te­lik és ránk kény­sze­rí­tik, el­len­vé­le­mé­nyün­ket túl üvöl­tik. És pél­dát­lan ci­ni­kus mó­don ezt de­mok­rá­ci­á­nak ne­ve­zik.

Per­sze ez nem a mi éle­tünk.

Tíz­ezer évek óta azo­nos mó­don kap­juk a „há­zi-fel­ada­tot”. A szü­le­tés­től a ha­lá­lig, a Jó Is­ten­től a Jó Is­te­nig vé­gig kell jár­nunk utun­kat, a leg­ma­ga­sabb lé­te­zé­si szin­ten. A cse­lek­vés le­he­tő­sé­gé­vel élünk, és él­nünk is kell.

A mai rab­ló­me­sék per­sze nem ezt mond­ják, sőt ez az, ami­ről el­von­ják a fi­gyel­met, szí­nes üveg­cse­re­pek gar­ma­dát biz­to­sít­va a ga­ran­tál­tan sű­rű, ga­ran­tál­tan iz­gal­mas, ga­ran­tál­tan szí­nes, de ga­ran­tál­tan üres, ga­ran­tál­tan mél­tat­lan élet­hez.

Nem kö­te­le­ző. Ki­ke­rül­he­tő. Igaz élet él­he­tő. És raj­tunk mú­lik. És nagy szük­sé­günk van az Igaz élet­re.

Ez az Igaz élet pont szel­le­mi, lel­ki tra­dí­ci­ónk irá­nyá­ba esik.

Tör­té­nel­münk fo­lya­mán nem elő­ször esik meg ve­lünk, van te­hát ta­pasz­ta­la­tunk. Mi­to­ló­gi­ánk ar­ra ta­nít, ho­gyan jár­junk egye­nes utat, ho­gyan ke­rül­jük ki a csap­dá­kat, ho­gyan lel­jünk utat a Fény fe­lé. Me­sé­ink, le­gen­dá­ink, bal­la­dá­ink rej­te­ki tar­tal­ma, je­len­té­se, ezt mu­tat­ja.

Ha el­fo­ga­dod mél­tat­lan, kí­vül­ről ger­jesz­tett ál­la­po­to­dat, már ben­ne is vagy a „mó­kus­ke­rék­ben”.  A ger­jesz­tett­sé­get kell te­hát el­ke­rül­ni, amit hi­u­sá­god­ra épí­te­nek. És el­in­dul­ni a Fény fe­lé.

Ho­gyan? Be­csü­le­tet csak ma­gad­tól kap­hatsz. Tisz­ta­sá­got csak ma­gad­tól kap­hatsz. Tisz­teld meg ve­le Ma­ga­dat. Az a dol­god, hogy élet­for­má­dat a Te­rem­tő­re han­gold. Na­pon­ta spe­ku­lálj raj­ta, és az tar­to­zik rád, amit fel­is­mersz. Ezt építsd be na­pi ér­ték­ren­ded­be, gya­kor­la­tod­ba. Min­den nap egy ke­ve­set. Tu­da­tod, eszed er­re va­ló. Járj utat. Tu­laj­don­kép­pen kü­lön idő­be se ke­rül. Mind­ezt nem lát­vá­nyo­san, ki­fe­lé, ha­nem csak­-úgy, ma­gad­nak, be­fe­lé, leg­alább­is ele­in­te, míg meg­erő­södsz.

Imád­kozz. Kérd hoz­zá Ir­gal­mas Atyád se­gít­sé­gét. Vedd vissza fo­gyasz­tá­so­dat, ter­mé­sze­tes szük­ség­le­te­id szint­jé­re. Csak azt hasz­náld, ami­re szük­sé­ged van, ne do­bálj el min­dent. Fi­gyelj oda vá­sár­lá­sa­id­ra, kor­lá­tozd ma­gad ön­ként. Szokj le a cu­kor­szi­ru­pok­ról, a rág­ni­va­lók­ról, és leg­in­kább a nyüzs­gés­ről, ro­ha­nás­ról. Ál­lítsd ma­gad ta­ka­rék­ra, és fi­gyelj, szem­lé­lődj. Sok mindent más­képp, más­nak fogsz lát­ni, ha van időd meg­fi­gyel­ni. In­dítsd és erő­sítsd lel­ki és szel­le­mi éle­te­det. Ke­ress al­kal­mas arányt, lel­ki, szel­le­mi, anya­gi lé­te­zé­sed kö­zött. Mel­lőzd a TV be­fo­lyást. Ne hagyd hogy rá­be­szél­jen. Ha fel­tét­le­nül szük­sé­ged van rá, nézz rek­lám­men­tes ter­mé­szet­fil­me­ket, mér­ték­kel.

Megnövekedett sza­bad­időd­ben ol­vass Jó­ka­it, Nyírőt, Wass Albertet, egy­ál­ta­lán ma­gyar klasszi­ku­so­kat. Is­mer­kedj Ir­gal­mas Atyánk el­vá­rá­sa­i­val. Oda­fi­gyel­ve élj együtt csa­lá­dod­dal. Ko­rai va­cso­rád után hosszan be­szél­gess gyer­me­ke­id­del. Sze­ress, és fo­gadd el má­sok sze­re­te­tét. Ki­rán­dulj so­kat. Ne le­gyél min­dig ob­jek­tív. Rest ma­te­ri­a­lis­ták gye­rek­be­teg­sé­ge, a túl ala­csony mér­ce mel­lék­ter­mé­ke. Szub­jek­ti­vi­tá­so­dat min­dig az Igaz­ság fé­nyé­vel el­len­őrizd. Fi­gyelj be­fe­lé, hall­gass lel­ki­is­me­re­ted­re. Ta­nítsd meg gye­re­ke­det is er­re a szem­lé­lő­dés­re, be­le­élés­re, lel­ki tisz­ta­ság­ra, az Igaz­ság sze­re­te­té­re. Csak az Igaz­ság sze­re­te­te hoz igaz ba­rá­to­kat. Mé­lyítsd el kap­cso­la­to­dat csa­lá­dod­dal. Ke­ress em­be­re­ket, akik ha­son­ló gon­dok­kal küsz­köd­nek. Töb­ben va­gyunk mint gon­dol­nád. Se­gíts, és fo­gadj el se­gít­sé­get. Sé­tálj, szem­lé­lődj. La­zíts. Lé­lek­kel, tü­re­lem­mel kö­ze­líts má­so­kat, ne az eszed­del, plá­ne ne ér­dek­ből. Ke­ress sze­mé­lye­den túl­mu­ta­tó te­vé­keny­sé­get, ami a kö­zös­sé­get se­gí­ti. Ez az, ami a ne­mes. Fi­gyelj oda ma­ni­pu­lá­lá­sod­ra. Is­merj rá a mód­sze­rek­re, és ke­rüld el a csap­dá­kat. Fi­gyeld meg, he­te­ken be­lül meg­vál­to­zik az éle­ted. Nyu­god­tabb és jobb lesz. Lesz tü­rel­med gye­re­ked­hez, fe­le­sé­ged­hez, még anyó­sod­hoz is . A má­sik em­ber­hez min­den­kép­pen. Se­gítsd hoz­zá kör­nye­ze­te­det, hogy fel­is­mer­je azt amit te, és ki­száll­has­son a kol­lek­tív őrü­let­ből. Építsd kör­nye­ze­te­det. Hozz lét­re ben­ső­sé­ges, sze­mé­lyes élet­te­ret ma­gad­nak, ami re­ge­ne­rál. Tá­mo­gass má­so­kat is ta­pasz­ta­la­ta­id­dal. Élj meg kö­zös­sé­get te­rem­tett kör­nye­ze­ted­del, mű­kö­dő vi­lá­god­dal, Te­rem­tőd­del, és a töb­bi em­ber­rel. Pénz­re ne hi­vat­kozz. Ke­ve­sebb szük­sé­ges, mint gon­dol­nád. Azt pe­dig a Gond­vi­se­lés biz­to­sít­ja a szá­mod­ra szük­sé­ges és elég­sé­ges mér­ték­ben. Azért te is igye­kezz. Ne le­gyél erő­sza­kos. Ke­rüld a har­cot, fö­lös­le­ge­sen pa­za­rol­ja ener­gi­á­i­dat. Ha rá­kény­sze­rülsz, vi­szont ne té­to­vázz. Üss ke­mé­nyet, so­kat, oko­san. Ne ve­gyen az eszement még egyszer bá­tor­sá­got, tá­ma­dá­sod­ra. Csa­lá­don be­lül ne har­colj. Olyan ener­gia-be­vi­tel ez, amit nem bír el a csa­lád. Ha ott­ho­nod­ban kény­sze­rülsz harc­ra, nincs ho­va vissza­hú­zód­nod. Te­gyél kü­lönb­sé­get tisz­tes­sé­ges és tisz­tes­ség­te­len kö­zött. Vá­laszd a tisz­tes­sé­gest, kö­zös­sé­get csak ve­le vál­lalj.

Az út­já­rás ta­ka­ré­kos üzem. Nem kell ki­fe­lé bi­zo­nyí­ta­ni. Ele­in­te konf­lik­tust okoz­hat, hogy to­vább­ra is ki­fe­lé akarsz meg­fe­lel­ni. El is vár­ják, akik nem tud­nak job­bat. Ké­sőbb ez meg­szű­nik, mert bel­ső meg­erő­sí­té­se­id sta­bi­li­zá­lód­nak, bel­ső tisz­ta­sá­god re­ge­ne­rá­ló­dik. Nem lesz igé­nyed rá. Mind­össze a hi­u­ság­ról kell le­mon­da­ni. Jé­zus ezt ta­nít­ja.

Nem kell jö­vő­vel fog­lal­koz­nod, úgy­is el­jön ma­gá­tól, előbb, mint vár­nád. A na­pot kell úgy meg­él­ni, hogy min­dent meg­te­szel, ami tő­led te­lik. Így lel­ki­is­me­re­ted tisz­ta lesz. Ez a leg­jobb szol­gá­lat a jö­vő­nek. A múlt­tal se kell fog­lal­koz­ni, hisz már nincs ve­le ten­ni­va­ló. Kö­vet­kez­te­té­se­i­det le­von­ha­tod be­lő­le. Az el­ér­he­tő köz­vet­len kör­nye­zet az, ami ránk tar­to­zik, hisz cse­le­ked­ni itt tu­dunk. Ide va­ló a se­gít­sé­günk, in­nen jön tá­masz is. Ha itt meg­te­szel min­dent, az ál­la­po­tok ja­ví­tá­sa ér­de­ké­ben, min­dent meg­tet­tél, ami tő­led el­vár­ha­tó. Ha több te­lik, ne fogd vissza ma­gad, se­gíts ma­ga­sabb szin­te­ket. Ne hi­u­sá­god hajt­son. Ez szol­gá­lat.

Magyarnak lenni Magyarországon, evidencia.

És eb­ből az Igaz éle­tünk­ből tá­masszunk el­vá­rá­so­kat kör­nye­ze­tünk­kel szem­ben.

Ta­lán a kö­vet­ke­ző­ket:

Alkotmányunk magyar hagyományon, a Szentkoronán alapuljon.

Közhivatalnokaink hivatalból, hivatásos hazafiak legyenek.

Klasszi­kus, és klasszi­kus ma­gyar mű­velt­ség le­gyen alap­el­vá­rás ve­ze­tő értelmisé­gieinknél, a szak­mai mű­velt­sé­gen felül.

Er­köl­csi tisz­ta­ság és tisz­tes­ség, le­gyen alap­el­vá­rás, min­den pá­lyán és he­lyen.

A nem­ze­tünk, ha­zánk, or­szá­gunk irán­ti oda­adás, szeretet és tisz­te­let le­gyen alap­el­vá­rás ve­ze­tő­ink­től, min­den pá­lyán és he­lyen.

Ok­tas­suk egye­te­me­in­ken a ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi élet­for­ma mi­ben­lét­ét, fel­ada­tát, út­ját, cél­ja­it.

Is­ko­lá­ink­ban hon­fi­tár­sa­kat ké­pez­zünk. Ne ké­pez­zünk vi­lág­pol­gá­ro­kat és in­ter­na­ci­o­na­lis­tá­kat. Ha a vi­lág­nak kell ilyen, ak­kor ké­pez­zen.

Tra­di­ci­o­ná­lis egy­há­za­ink evan­ge­li­zál­ják új­ra or­szá­gun­kat. Ha nem tud­ják, mond­ják a sze­münk­be, mi­hez tart­suk ma­gun­kat.

Hit- és er­kölcs­tant al­só ta­go­zat­tól egye­te­mig, kö­te­le­ző­en ok­tas­sa­nak, min­den kor­osz­tály­nak, min­den is­ko­la­tí­pus­ban, hogy is­me­re­tei bir­to­ká­ban va­ló­ban el­dönt­hes­se a hon­fi­társ, is­ten­te­len le­gyen-e, vagy em­ber?

Tu­do­mányegye­teme­in­ken ala­pít­sunk ma­gyar­ság tu­do­má­nyi tan­szé­ke­ket. Le­gyen az igaz­ság­nak meg­fe­le­lő­en meg­ta­nít­va, mi az Apostoli Királyság,  kik vol­tunk, kik va­gyunk, hogy tud­has­suk mi a dol­gunk a világban.

Az em­ber- és gye­rek­sze­re­te­tet, mint leg­főbb pe­da­gó­gi­ai esz­közt, vár­juk el a pá­lyán dol­go­zók­tól, és a pá­lyá­ra ké­szü­lők­től. Aki a nap­ját nem ké­pes em­ber mód­ján él­ni, tá­voz­zon az is­ko­lák­ból, ne pusz­tít­sa jö­vőn­ket.

A em­ber- és gye­rek­sze­re­te­tet, mint pe­da­gó­gi­ai kulcs mód­szert, jut­tas­suk vissza a pe­da­gó­gi­ai iro­da­lom­ba, és gya­kor­lat­ba.

Ok­tas­suk a ta­nár­kép­zés­ben az is­ko­lai ha­gyo­mány te­rem­tés esz­kö­ze­it, mód­sze­re­it, fi­nan­ci­á­lis for­rá­sa­it.

Az ál­ta­lá­nos is­ko­lák­ban te­remt­sünk sa­ját, iskolaspecifikus ha­gyo­má­nyo­kat. Az is­ko­lák ve­tél­ked­je­nek! Le­gyen büsz­ke a gye­rek is­ko­lá­já­ra, ered­mé­nye­i­re. Az al­só ta­go­za­tos ma­gyar nyelv és iro­da­lom tan­tár­gyat nép­me­sék­ből és re­gék­ből ta­nít­suk, az év­kör­nek meg­fe­le­lő­en. A fel­ső ta­go­za­tos ma­gyar nyelv és iro­da­lom tan­tár­gyat a ma­gyar nép­bal­la­dák­ból ta­nít­suk, és új nyel­vé­sze­ink út­ján. Az ál­ta­lá­nos is­ko­lai tör­té­nel­met a ma­gyar re­gék­ből és mon­dák­ból, va­la­mint a kró­ni­kák­ból ta­nít­suk. Új tan­tárgy­ként nép­szo­ká­so­kat és ősi já­té­ko­kat ta­nít­sunk, táj­egy­ség-spe­ci­fi­ku­san.

A kö­zép­is­ko­lák­ban te­remt­sünk hagyomá­nyo­kat. A kö­zép­is­ko­lák ver­seng­je­nek. A kö­zép­is­ko­lás le­gyen büsz­ke is­ko­lá­já­ra. A kö­zép­is­ko­lás iro­da­lom­ok­ta­tást a ma­gyar klasszi­ku­sok­ra épít­sük, fő­leg az er­dé­lyi ke­resz­tény írók­ra. Fa­kul­tá­ci­ó­ként, és ne­gye­dik év­ben vi­lág­iro­dal­mi ki­te­kin­tést, és a szom­széd né­pek iro­dal­mát. A kö­zép­is­ko­lai tör­té­ne­lemok­ta­tás ma­gyar ge­rin­cű le­gyen. A szom­széd né­pek tör­té­nel­me eh­hez kap­cso­lód­jon, rö­vi­den. Vi­lág­tör­té­nel­mi ki­te­kin­tés ne­gye­dik­ben, ma­gyar as­pek­tus­ból tör­tén­jen, össze­füg­gé­se­ket ele­mez­ve.

Gon­dos­kod­junk te­het­sé­ge­ink­ről.

Min­den is­ko­la ren­dez­zen ta­nul­má­nyi ver­se­nye­ket, me­gyei és or­szá­gos szin­ten, ahol a nyer­te­sek a dí­jon felül meg­kap­ják ön­kor­mány­za­tuk és ci­vil szer­ve­ze­tek, mi­nisz­té­ri­u­mok ösz­tön­dí­ja­it, ami­ből to­vább­ta­nu­lá­si költ­sé­ge­i­ket fe­dez­he­tik. A saj­tó ezek­ről tu­dó­sít­son, ne a kül­föl­di pletykákról.

A ma­gyar tör­té­ne­lem em­lék­nap­ja­i­ról ha­vi he­ti bon­tás­ban em­lé­kez­zünk, is­ko­lai ke­re­tek kö­zött, min­den is­ko­la tí­pus­ban.

Fo­lya­ma­to­san, ri­por­tok és té­vé­fil­mek ke­re­té­ben mu­tas­suk be a kül­föl­di egye­te­mek ma­gyar pro­fesszo­ra­it, mun­kás­sá­guk­kal, ered­mé­nye­ik­kel együtt.

Egye­te­me­in­ken ta­nít­suk az 1849 előt­ti tör­té­né­sze­ket, ré­gé­sze­ket, nyel­vé­sze­ket, va­la­mint mun­ká­i­kat, és 1849-től nap­ja­in­kig az el­len­zék­be szo­rul­ta­kat is.

A ná­lunk szü­le­tett ta­lál­má­nyok sza­ba­dal­mi vé­dé­sét, ki­vi­te­le­zés­ét, ke­res­ke­del­mi be­ve­ze­té­sét, nem­zet­kö­zi rek­lá­mo­zá­sát ál­la­mi­lag tá­mo­gas­suk. In­gyen, vagy ka­mat­men­tes köl­csön­nel.

Mezőgazdaságunk önellátó legyen.

Iparunk a saját lábán álljon.

Min­den ma­gyar ter­mék kül­föl­di meg­je­le­né­sét tá­mo­gas­suk mél­tó­an.

Egész­sé­ges tár­sa­dal­munk meg­erő­sö­dé­sé­ig al­kot­má­nyo­san tilt­suk a ha­zug­ság min­den for­má­ját, és szank­ci­o­nál­juk ke­mé­nyen.

Aki meg­tar­tó kul­tú­rán­kat pusz­tít­ja, tév­esz­mé­ket (liberális-, szo­ci­á­lis- anarchizmust) ter­jeszt, mél­tat­lan ál­lam­pol­gár­ság­ára. Aki ma­ga ma­gát nem be­csü­li, nem­ze­tünk­höz, or­szá­gunk­hoz mél­tat­lan­nak bi­zo­nyul, tör­vé­nye­sen tá­voz­zon kö­rünk­ből. Ve­zes­sük be al­kot­má­nyo­san a szám­űze­tést.

Be­csül­jük meg ma­gun­kat, és ér­té­ke­in­ket. Be­csül­jük meg má­so­kat is, és ér­té­ke­i­ket is. A ma­guk he­lyén.

Fe­lel­jünk meg ma­gunk­nak. És utá­na bár­ki­nek.

Pre­fe­rál­juk a tra­di­ci­o­ná­list, meg­tűr­ve a más­sá­got, a ma­ga he­lyén.

Mű­vé­sze­tünk, film­gyár­tá­sunk dol­goz­za fel tör­té­nel­münk ese­mé­nye­it, le­gen­dá­in­kat, mon­dá­in­kat, va­la­mint klasszi­ku­sa­in­kat.

Író­ink, köl­tő­ink ír­ja­nak a ma­gyar lé­lek­nek meg­fe­le­lő el­be­szé­lé­se­ket, drá­má­kat, re­gé­nye­ket, ver­se­ket.

Az Al­kot­mány­ban biz­to­sít­sunk erő­szak­men­tes kép­er­nyőt.

TV csa­tor­ná­ink ró­lunk su­gá­roz­za­nak mű­sort, ne­künk.

Kép­vi­sel­jük mél­tón ma­gunk, ma­gun­kat, min­den ha­zai és nem­zet­kö­zi fó­ru­mon.

Bank itthon, ne maradjon külföldi tulajdonban.

Pénz­em­be­re­ink vál­lal­ja­nak részt or­szá­gunk fenn­tar­tá­sá­ban.

Tisz­tul­junk meg vég­re.

Ennyit.

E gon­do­la­tok egy ré­sze a sa­ját lélekútamból adó­dik, sok azon­ban má­sok, ha­son­ló gon­do­la­ta­i­ból. Is­ten áld­ja öket eze­kért!

Ez per­sze nem min­den. Ha van öt­le­ted, egé­szítsd ki.

Ha bár­me­lyik pon­ton hoz­zá­férsz, fogj hoz­zá és csi­náld. Ami el van végezve, nekünk használ! Fo­lya­ma­to­san tá­jé­ko­zódj, és tá­jé­koz­tass.

Tö­re­kedj.

A hi­va­ta­los, ál­lam­igaz­ga­tá­si kö­ze­lí­tés nem min­dig az Igaz út. Le­het hogy be­tyá­ro­san al­kal­ma­sabb.

Hasz­náld az esze­det és lel­ke­det – a szel­lem fé­nyét és a lé­lek me­le­gét – együtt, mindnyájunk javára.

In­dulj. Is­ten óv­jon utun­kon.

Bony­hád, 1995-2000. áp­ri­lis 5.

Út­ra­va­ló

Ima

Te­remtő Istenem, tisz­títs meg en­ge­met
Ttisz­títsd meg bennsőmet- külsömet,
Tes­te­met, lel­ke­met, szel­le­me­met.
Hogy nö­ve­ked­je­nek ben­nem fény­ma­gok,
És fák­lyá­vá le­hes­sek.
Had le­gyek láng, hogy min­dent ma­gam­ban,
És ma­gam kö­rül is min­dent
Fénnyé vált­has­sak át.

Ámen

Zarathustra: Zend-Avesta

Jasna, 47.

El­rejt­ve, tit­kon,
ben­sõnk va­ló­já­ból egy hang szól mi­hoz­zánk.

A szent lé­lek tisz­ta sza­va ez,
su­gall­va gon­do­la­to­dat,
a ki­mon­dan­dó szót és cse­le­ke­de­tet,
úgy mint­ha az Is­ten­tõl ma­gá­tól nyer­néd,
mint­ha az Õ szent szí­né­nek elõt­te állanál.
És a bol­dog öröm, mely ilyen­kor el­tölt,
felül emel a föl­dön
s min­den me­nye­ken.
Óh, halgass er­re a hang­ra
és mondd azt, amit su­gall te­né­ked
s cse­le­kedd, ami­re té­ged ve­zé­rel
és gon­dol­ko­dá­sod va­ló-igaz­ság lesz.
És so­ha ne fe­ledd,
hogy az igaz­ság­tól do­bo­gó szív­ben
az Is­ten szól ma­ga.

Igen én Is­te­nem,
Te vagy e hang­nak fel­tö­rõ fo­há­sza,
Te vagy az ér­tel­me s Te vagy kül­sõ szó­ja.
Te teremtéd itt itt e gyö­nyö­rû vi­lá­got,
Te al­kot­tad rend­del rá a sok vi­rá­got.
Csak azt kérdezéd ma­gad­tól, hogy jó-e?
s min­den­ha­tó erõd már meg is teremté.

Ab­ban kü­lön­bö­zik a jó a go­nosz­tól,
hogy a jó az min­dig hall­ga­tott e szó­ra;
a szel­le­mek nagy vá­lasz-út­ja ez,
hol nem jõ szá­mí­tás­ba sem a sze­rény­ség
s már nem hasz­nál pénz és ha­ta­lom.
Tá­mo­gasd csak a jót
és sem­mi­sítsd meg a rosszat.

Óh ez a hang,
a szent lé­lek­nek tisz­ta, szent hang­ja
so­ha, so­ha nem ha­zu­dik.
És mi­kor a rossz lenyûgzõ szó­ja
ke­rül szem­be,
menny­dör­gõ hang­gal ki­ált­ja oda
a fé­lel­me­tes *nem*-et!

Egy­ko­ron majd
lán­go­ló-láng lesz it­ten min­den.
S nem fog meg­ma­rad­ni, csak az igaz­ság,
kü­lön vá­laszt­va a jót a go­nosz­tól,
ma­gá­hoz ölel­vén amazt,
és meg­sem­mi­sít­ve ron­tó szán­dé­kát emen­nek.
Ma még szeliden, jó­sá­go­san fi­gyel­mez­tet sza­va.
Óh hall­gas­sa­tok,
óh halgassatok rá­ja!

(Zarathustra Zend-Avestája  ford. Zajti Fe­renc; Bp, 1919)

Üze­net

Or­szá­gok or­szá­ga,

Tör­vény­tu­dás né­pe,

Nap­ke­let s Nyu­gat közt

A vi­lág­nak fé­nye.

Nagy a Te nem­ze­ted,

Nagy a Te vég­ze­ted,

Oly messze-ma­gasz­tos,

Hogy fel sem ér­he­ted:

Mint a ma­gas Menny­ség,

Szí­ved mér­he­tet­len,

Éle­ted gyö­ke­re

Szent és sért­he­tet­len.

He­gyek, ár­nyas erdők,

Hős föld büsz­ke né­pe,

Ez a Te vég­ze­ted

Ősi örök­sé­ge:

Erős, gaz­dag vár vagy,

De az örök tör­vényt,

Amit Is­ten Rád rótt,

Vál­lal­nod kell ön­ként,

Hogy be­tel­je­sül­jön

Győzelmes vég­ze­ted,

Úr ol­tá­ra Te vagy.

Emeld fel a fe­jed.

(Szumír agyagtábláról angolra fordította prof. Krämer, magyarította Bobula Ida.)

Mani imá­ja

Tál­tos va­gyok én is, már sok szá­mos éve
Lé­lek­hang­gal ide, e bús föld­re té­ve.
Éle­tem­nek ren­delt út­ját já­rom já­rom,
De Istentől ve­lem van a Nagy Szent Há­rom.
Ér­zem a Fény Atya bölcs tu­dás-vi­lá­gát,
Amely össze­tö­ri a sö­tét­ség­nek jár­mát.
Fény Anyánk két sze­me tu­dom itt van raj­tam,
Azért re­beg hoz­zá, ál­dó imát aj­kam.
Pél­da­ké­pem pe­dig Jé­zus, a Fény Fia,
Igé­jé­nek ben­nem kell fel­tá­mad­nia.
Hár­muk szol­gá­la­ta az igaz sze­re­tet,
Mely­nek mag­vát Hár­muk, a szí­vünk­be ve­tett.
Ki­kel-e a szent mag? Csak te ma­gad tu­dod.
Hej! Pe­dig belőle, ne­ked is sok ju­tott.
Sze­re­tet ka­lász­ból lesz az Élet­ke­nyér,
Amit min­dig csak ad, vissza sohase kér.
Szí­ved­be e nap is sze­re­te­tet hoz­zon!
Bűn el ne ér­jen, hi­ted ne lan­kad­jon.
Higgy a sze­re­tet­ben, és ne for­dulj más­hoz.
A szent Fény Hár­mas­ság­hoz imád­kozz, imád­kozz!

Badiny Jós Ferenc: A káld-pártus hagyomány….

Bp. 1999.

Ima Má­ria Or­szá­gá­ért.

Má­ria Or­szá­ga, térj meg és kelj had­ra,
szol­gál­jad Is­te­ne­det!
Im­re szűzessége, Mar­git ve­zek­lé­se,
le­gyen a pél­da­ké­ped,
Lász­ló vi­téz­sé­ge, Er­zsé­bet szent­sé­ge,
le­gyen örök­sé­ged!

Egek ékes­sé­ge, föld­nek dicsősége,
Ma­gya­rok Nagy­asszo­nya,
Mennyei Pát­ró­nánk, Bol­dog­asszony Anyánk,
ügye­ink Szó­szó­ló­ja,
Égi Édes­anyánk, vi­selj gon­dot re­ánk,
légy a mi ol­tal­munk­ra!

Győzhetetlen Kőszál, vé­del­mező Kővár:
Krisz­tus Is­ten dícsérünk!
Ke­gye­lem­nek Kút­ja, Igaz­ság­nak Út­ja:
té­ged Úr­nak ismérünk!
Ha­zán­kért es­dek­lünk, elődbe térdeplünk,
bűneinkért kér­le­lünk!

Kö­nyör­günk né­pün­kért, min­den test­vé­rün­kért,
egész if­jú­sá­gun­kért
Szent­egy­há­zad hi­tét, pap­ja­id hűségét,
asz­ta­lod kö­zös­sé­gét
Őrizd meg ép­ség­ben, erősitsd egy­ség­ben,
kor­má­nyozd bé­kes­ség­ben!

Ezért fo­hász­ko­dunk, ir­gal­mad­ban bí­zunk,
Egy, Igaz, Élő Is­ten,
Ma­gasz­ta­lunk, ál­dunk, né­ked há­lát adunk,
nap­pal, s ha jön az éj­jel,
Ki a nagy menny­ség­ben élsz és uralkodol,
most és mind­örök­ké, Ámen

Jé­zus Urunk Evan­gé­li­u­ma

1.)Messzi idők ígé­re­tét te­szem va­ló­vá most, hogy em­ber­ként jöt­tem ide kö­zé­tek.

2.)Nem volt ez szük­sé­ges ad­dig, míg atyá­i­tok lelkéből a sze­re­tet imád­sá­ga tör­he­tet­len hit­tel ér­ke­zett az örök­ké lett Min­den­ha­tó­ság fény­vi­lá­gá­ba.

3.)Amíg a föl­di ügye­ket az Égi Tör­vény örök rend­je irá­nyí­tot­ta.

4.)Amíg az em­be­ri go­nosz­ság meg nem ron­tot­ta ben­ne­tek az is­ten­fi­ú­ság mél­tó­sá­gát.

5.)Amíg az örök Sze­re­tet Teremtőjét – akit ti Is­ten­nek ne­vez­tek – meg nem gya­láz­ták e go­no­szok az­zal, hogy más né­pek le­gyil­ko­lá­sát, ez örök­ké­va­ló ren­de­lé­sé­nek és aka­ra­tá­nak hir­de­tik.

6.)Amíg a min­dent előre el­ren­dező és a föl­di ügye­ket is irá­nyí­tó Fény­vi­lág Igaz­sá­ga he­lyett – az em­ber- és ál­lat­ál­do­za­to­kat követelő, go­nosz aka­ra­tát, hogy az istenfiakat em­be­ri szol­gák­ká te­hes­se – „tör­vény­nek” nem ne­vez­te egy pa­ráz­na nem­zet­ség.

7.)Meglátjátok és hall­já­tok is, mi­ként os­to­ro­zom majd őket, mint mér­ges kí­gyók fajzatait, kik­nek szá­ja go­no­szul és hamisul szól, mert csak ön­sze­re­tet és ön­ér­dek la­ko­zik ben­nük.

8.)Akik nem akar­ják ész­re­ven­ni az Idők je­le­it és azok­ban az Igaz­ság­ra in­tés fel­emelt uj­ját.

9.)Akik is­ten­nek tisz­te­lik a maguk csinálta írást, Azt „Tör­vény”-nek ne­ve­zik, hogy a sö­tét­ség­ben já­rók út­ját irá­nyít­sa.

10.)Engem meg akar­nak öl­ni, mert tud­ják, hogy én va­gyok a Vi­lág Vi­lá­gos­sá­ga, de az én be­szé­de­met nem ér­tik, mert nin­csen ben­nük Igaz­ság.

11.)Ha majd legyőztem a ha­lált és vissza­té­rek a Fény­vi­lág­ba, ti­te­ket is ül­döz­ni fog­nak az én ne­ve­mért.

12.)De éret­te­tek és mindazokért, akik majd nek­tek hisz­nek, já­rom vé­gig em­be­ri uta­mat, hogy Atyánk Igaz­sá­ga megszentelődjék és mind­nyá­jan egyek le­gye­tek az Ő Igaz­sá­gá­ban.

13.)Igy te­szek bi­zony­sá­got ar­ról, hogy Ő kül­dött en­gem e vi­lág­ra, hogy az iga­zak és hí­vek megőriztessenek min­den go­nosz­tól.

14.)Mert a go­no­szok a ha­zug­sá­got és a bosszút vall­ják is­te­nük­nek. Majd el­tit­kol­ják és meg­ha­mi­sít­ják az én be­szé­de­met is, amit az Igaz­ság­ról hir­de­tek, hogy ti­te­ket a Fény­vi­lág­ból a sö­tét­ség útvesztőjébe te­rel­je­nek.

15.)Azt fog­ják nek­tek mon­da­ni min­den­nap, hogy bűnösök vagy­tok és bűneitek terhétől csak az ő fel­ol­do­zá­suk sza­ba­dít­hat meg ti­te­ket.

16.)De ne higgye­tek ne­kik, mert nem szü­let­te­tek bűnösöknek, ha­nem so­kan meg­gyen­gül­te­tek a Lé­lek­ben.

17.)Tartsátok meg azért és kö­ves­sé­tek az én ta­ní­tá­so­mat, hogy a Lé­lek ál­tal min­dig el­ér­je­tek en­gem és meg­ma­rad­ja­tok az én Igaz­sá­gom­ban.

18.)Meg kell hát tisz­tul­nod az ön­ma­gad­ba va­ló né­zés­sel.

19.)Ha sa­ját Lel­ked­be né­zel, már ket­ten vagy­tok a megújúlásra: jó szán­dé­kod és az el­ha­tá­ro­zás, hogy jó­vá te­szed azt, mit gyen­ge­sé­ged­ben rosszul vé­gez­tél. Jóvátevésed, lel­ked íly meg­tisz­tu­lá­sa örö­möt ad.

20.)Ilyenkor nézz a Fény­be. Én va­gyok ott is Ve­led és új erőt kapsz.

21.)A Lé­lek Vi­lá­gos­sá­gá­ra gyúj­tott Tűz is szent. Ál­ta­la is tisz­tul­hat Lel­ked, hi­szen lát­ha­tod ha­tal­mát a go­nosz­ság el­ége­té­sé­re. Ne néz­zed hát csak tűznek, mert bi­zony égi Fény az is. Jó­ra va­ló el­ha­tá­ro­zá­so­dat örö­kí­ti, jó­vá tett vét­ke­i­det el­ége­ti. Szent fo­ga­dal­mak szü­let­nek a Tűzbe, Fény­be ve­tett te­kin­te­tek­kel.

22.)A Fény-tü­ze és a Tűz-fénye ad­ja lel­ked­nek su­ga­rát, mely se­gít is, gyó­gyít is – ha úgy aka­rod és ké­red a Ke­gye­lem ere­jét hoz­zá.

23.)Maradj hűséges és for­dulj hoz­zám, hi­szen em­be­ri, ap­ró, igaz dol­ga­id­ban is meg­se­gít­lek. – De igaz légy út­ja­i­don ak­kor is, ha a go­no­szok kö­ze­lí­te­nek hoz­zád.

24.)Nehéz az Igaz­ság út­ja, – de ha a Fényt kö­ve­ted, szem­be állsz ve­le, ak­kor a sö­tét ár­nyék mö­göt­ted van. – De bi­zony, ha há­ta­dat for­dí­tod a Fény­nek, csak a sö­tét­ség vesz kö­rül, mely­ben leg­na­gyobb te­her a sa­ját ár­nyé­kod.

25.)Én úgy pa­ran­csol­tam: „Sze­res­sé­tek egy­mást, mint én sze­ret­lek ti­te­ket!” – Ez le­gyen élet­vi­ze­tek­nek a for­rá­sa: a SZE­RE­TET.

26.)Szeresd na­gyon atyád­fi­át, csa­lá­do­dat, nem­zet-test­vé­re­i­det, hi­szen kö­zé­jük szü­let­tél. Sor­so­tok is egy – kö­zös.

27.)A nem­zet­ség, mely­be Is­ten ren­delt, föl­di éle­ted vá­ra, ott­ho­na. Hoz­zá lán­col az Igaz­ság. Ha el­té­ped e lán­cot, oly­bá le­szel, mint a hul­lott fa­le­vél, me­lyet a sze­lek visz­nek ma­guk­kal s egy­szer el­vész va­la­hol a fe­le­dés sa­rá­ban.

28.)Maradjatok meg nem­zet­sé­ge­tek erős haj­tá­sá­nak, mert kö­te­les­sé­ge­tek az Igaz­ság ta­ní­tá­sa – az én föl­di mun­kám foly­ta­tá­sa.

29.)Fogjátok erősen egy­más ke­zét és ne fél­je­tek! Én ve­le­tek va­gyok, de össze­fo­gott erőtök, kö­zös aka­rat­tal és tör­he­tet­len hit­tel vég­zett mun­ká­tok szük­sé­ges ah­hoz, hogy ve­le­tek ma­rad­jak.

30.)Kaptok majd je­le­ket tőlem, ami­kor az Idők meg­kö­ve­te­lik. – Kül­dök majd vi­gasz­ta­ló­kat is. Egy­szerű Fény­lá­tó­kat. Nem ha­tal­ma­so­kat.

31.)De ma­rad­ja­tok meg min­dig a FÉNY­BEN, mert amint majd erősödik a go­nosz­ság ha­tal­ma a föl­dön, úgy majd az épí­tett, gaz­dag­ság­gal és pom­pá­val be­ren­de­zett temp­lo­mok is a sö­tét­ség há­zai lesz­nek.

32.)De én ve­le­tek ma­ra­dok a vi­lág vé­ge­ze­té­ig!

(Badiny Jós Fe­renc: A PÁR­TUS JÉ­ZUS, 223. o.)

I r o d a l o m j e g y z é k

Arany Já­nos: Összes művei I-II

Frank­lin,  Bu­da­pest 1939

A Ma­gyar­ság Nép­raj­za I-IV

Ki­rá­lyi Ma­gyar Egye­te­mi Nyom­da Bu­da­pest,  1933-1937

Badiny Jós Fe­renc: Az ister-gami orosz­lá­nok tit­ka.

A szerző ki­adá­sa, Bu­e­nos Ai­res, 1979

Be­ne­dek Elek: Ma­gyar me­se és mon­da­vi­lág.

Videopont Kft. Bu­da­pest, 1995.

Cso­da­kút

szerk.: Pap Gábor, Pontifex Ki­adó, 1994

Er­dé­lyi Zsuzsana: He­gyet hágék, lőtőt lép­ék.

Magvető, Bu­da­pest, 1976.

Er­dé­lyi Ma­gyar Szó­tör­té­ne­ti Tár.

Szerk.: Sza­bó T. Atil­la. Kriterion, 1976.

Fal­vai Kár­oly: Bol­dog­asszony anyánk.

Előadás, Nagyvisnyó, 1998

Forrai Sán­dor: Ősi ma­gyar róvásírás az ókor­tól

nap­ja­in­kig.

An­to­ló­gia Ki­adó Lakitelek, 1994

Forrai Zol­tán Ta­más: Ár­pád a pap­ki­rály, és a má­gu­sok tit­kai.

Magánkiadás,1994.

Frithjof Schuon: Az Is­te­ni Tu­dás

A ha­gyo­mány is­ko­lá­ja, 1992

Ham­vas Bé­la: Sciencia Sacra

Magvető Bu­da­pest, 1988

Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar Tör­té­net I-V. má­so­dik bőv.kiadás

Ki­rá­lyi Ma­gyar Egye­te­mi Nyom­da Bu­da­pest, 1936 (Rep­rint 1990)

Huszka Jó­zsef: A ma­gyar tu­rá­ni or­na­men­ti­ka tör­té­ne­te

Bu­da­pest 1929, Nyers Csa­ba ma­gán­ki­adá­sa Bu­da­pest, 1994

Illyés Gyu­la: Het­ven­hét ma­gyar nép­me­se

Mó­ra, Bu­da­pest, 1977

Ipo­lyi Ar­nold: Ma­gyar Mythologia

Heckenast Gusz­táv Pest, 1854 rep­rint Eu­ró­pa Bu­da­pest, 1987

Kal­lós Zol­tán: Bal­la­dák köny­ve

Ma­gyar He­li­kon, 1974

Ka­rá­csony Sán­dor: A ma­gyar ész­já­rás

Magvető Bu­da­pest, 1985

Kiss Dé­nes: Az Ősegy tit­ka és ha­tal­ma avagy a

ma­gyar nyelv ta­na. Püski 1995

Köl­csey Fe­renc: Összes művei

Ne­gye­dik ki­adás Frank­lin, Bu­da­pest

Lükő Gá­bor: A ma­gyar lé­lek for­mái

EXO­DUS Bu­da­pest, 1942

Ma­dách Im­re: Összes művei

Ré­vai Bu­da­pest, 1942

Ma­gyar Ador­ján: Az ősműveltség

Ma­gyar Ador­ján Ba­rá­ti Kőr, 1995

Ma­gyar Föld Ma­gyar Faj I-IV.

Ki­rá­lyi Ma­gyar Egye­te­mi Nyom­da Bu­da­pest, 1938

Ma­gyar Művelődéstörténet I-V/IV-V.

Ma­gyar Tör­té­nel­mi Tár­su­lat Bu­da­pest

Malonyai D. A ma­gyar nép művészete I-V.

Frank­lin Bu­da­pest, 1909

Mol­nár V. Jó­zsef: Egész-ség

Melius Ala­pít­vány Pécs, 1995

Mol­nár V. Jó­zsef: Váz­lat a ter­mé­sze­tes modelezéshez

Kéz­irat gya­nánt, Gödöllő, 1986

Pap Gá­bor: Az Ige, mint mitikus te­remtő erő

TURÁN fo­lyó­irat, 1998, 2. szám.

Pap Gá­bor: Ha­za­ta­lá­lás.

Deb­re­cen, M.Ő.K.K. Kft, Budapest, M.K. Deb­re­cen.

Pap Gá­bor: Jó pász­to­rok ha­gya­té­ka

Pó­di­um Műhely Egye­sü­let – Ma­gá­nyos Ki­adó Deb­re­cen, 1993

Pap Gá­bor: Nép­me­sé­ink és az évkőr

Gödöllő, 1991

René Guenon: A mennyi­ség ural­ma és az idők je­lei.
A ha­gyo­mány is­ko­lá­ja, 1991

deSantillada-van Dechend: Ham­let mal­ma.
Pontifex, 1995.

Tóth Jó­zsef: A vízuális kör­nye­zet­szennye­zés…
Szak­dol­go­zat, J.P.T.E,Pollack M. Műszaki Főiskolai Kar, Pécs, 1996.

Vö­rös­mar­ty Mi­hály: Összes költői művei

Frank­lin, Bu­da­pest ~1941

Dr Zakar A.: A su­mér hit­vi­lág és a Bib­lia,

Má­so­dik ki­adás, 1973.

Szat­má­ri Ist­ván, P.O.BOX, „H” Garfield, N. J. USA 07026

Zarathustra: Zend-Avesta ford:Zajti Fe­renc

Bu­da­pest, 1919; Zajti Fe­renc ki­adá­sa

One response to “MINK VAN MINK NINCS?

  1. Its like you read my mind! You seem to know a lot about this, like you wrote the book in it or something. I think that you can do with a few pics to drive the message home a bit, but instead of that, this is fantastic blog. A fantastic read. I will definitely be back. efbaedkgkdge

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s